
„Gratulálok” – végre megérkezett, Kulcsár Edina fotóval jelentette be az örömhírt
A sztármami gyönyörű fotóval jelentette be az örömhírt.
Mint ahogy azzal már lapunk foglalkozott, Kulcsár Edina és G.w.M a második közös gyermeküket várják, a csöppség egyben a volt szépségkirálynő negyedik babája lesz.

A sztármami közösségi médiás bejegyzéseiből pedig arra lehetett következtetni, hogy Edina szinte már napokon belül szülhet, hiszen az utolsó fotóin már óriási terhespocakkal volt látható.
Legfrissebb bejegyzéséből pedig kiderül, hogy a kisfia érkezésére ugyan egy kicsit még mindig várnunk kell, azonban egy másik, már szintén régóta várt dolog végre megérkezett: megjelent férje várva várt új videóklipje a Karma című dalához.
Megjelent a férjem, G.w.M legújabb klipje, amiben én is kaptam egy kis szerepet. Volt egy kis kihívás a felvételben, hogy a pocakom ne látszódjon, de a profi videósunk megoldotta! Imádtam ezt a projectet, és magát a zenét is nagyon szeretem. Hallgassátok meg ti is
– írta Instagram-oldalán megosztott fotójához Kulcsár Edina, amihez sokan gratuláltak.
„Gratulálok. Gyönyörűséges vagy Edina”
„Szuper lett, szépek vagytok így együtt, mint mindig”
– írták mások mellett a páros követői.
A fotót és a bejegyzést IDE kattintva lehet megnézni!

Top hírek

Nótár Mary: Szállj már le rólam!
Nem akármilyen helyzetbe került a mulatós énekesnő.

A méret a lényeg? Így büszkélkedik Jákob Zoli
Van mire büszkének lennie.

Móni zokogva kiakadt Kiarára és Ginára: „A lányok egymás torkának esnek”
Meg is van az első nagyobb veszekedés a Nagy Ő-ben?
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre