„Nem vagy normális!” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, Istenes László élő adásban fakadt ki Szandira – Videó





A népszerű műsorvezető nem bírta magát türtőztetni.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2024.03.18.
Szandi TV2 Istenes László légtorna beszólás

Szandi hétfőn a Mokka vendége volt, ahol mások mellett gyermekkori álmáról mesélt a műsorvezetőknek és a tévénézőknek. Mint kiderült, a 47 éves énekesnő még néhány évvel ezelőtt, a Csak show és más semmi! című TV2-es sikerműsorban szeretett bele a légtornába, és azóta is intenzíven hódol a szenvedélyének.

Szandi 47 évesen sem riad vissza a veszélyes mutatványoktól Fotó: Czerkl Gábor

Olyannyira élete részévé vált, hogy az éneklés mellett már a magaslati sportággal kapcsolatban is kap fellépési kéréseket, illetve lányával, a jelenleg Amerikában élő Blankával is megszerettette, még közös előadásaik is voltak. A háromgyermekes édesanya most azonban új partnerrel vágott bele régi vágyának megvalósításába.

Régóta dédelgetett álmom, hogy legyen egy légtornás videóklipem. Szerettem volna egy videóklip formájában megörökíteni és hol máshol, mint a Fővárosi Nagycirkuszban, a legcsodálatosabb környezetben, gyönyörű LED-falak, gyönyörű fények között

– mesélte Szandi, aki Frányó Viktor artistával emelkedett a levegőbe.

A produkciójukat azonban nem csupán az énekesnő YouTube-csatornáján tekinthetik meg a nézők, hanem a vasárnapi II. Budapest Légtorna Fesztiválon élőben is megcsodálhatják az érdeklődők.

Szandi a műsorban elmondta, hogy a veszélyes gyakorlatokat védőháló nélkül viszik véghez, azonban nem ismeretlen a veszély az énekesnő számára, legutóbbi klipjében ugyanis kitárt karokkal, szár nélkül lovagolt.

Ezeket az őrült információkat már a Mokka műsorvezetője sem hagyta szó nélkül és ösztönösen – bár viccesen – kibukott belőle, hogy mit is gondol.

Nem vagy normális!

– mondta Istenes László a szó legjobb értelmében a vendégének, majd még hozzátette, hogy maradjon mindig ilyen.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás