Horányi Juli fél a családalapítástól





Az énekesnő mindig is nyíltan beszélt magánéletéről és harmonikus házasságáról. Horányi Juli azt is elárulta, hogy félti a karrierjét, a gyerekvállalás miatt, ugyanakkor szeretne anya lenni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.03.12.
Horányi Juli családalapítás félelmek

Horányi Juli még 2014-ben tűnt fel egy tehetségkutatóban, akinek az élete azóta is nyitott könyv. Azt sem titkolja, hogy néhány évvel ezelőtt Dénes Viktorral is összekötötte az életét. Az énekesnő rengeteg energiával rendelkezik, így nem csak énekesként, de jelmeztervezőként, és előadásokon szerepel. Fellépesei mellett a női előadókért is rendszeresen kiáll, hogy ne csak a férfi énekesek legyenek sikeresek. Nemrég Juli a Palikék Világában volt vendég, ahol a munka mellett a magánélete is szóba került.

Horányi Juli
Horányi Juli nem titkolózik a magánéletével kapcsolatban sem. Fotó: Szabolcs László

Horányi Juli fél a családalapítástól

Az énekesnő kijelentette, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát a magánéletében, hiszen megtalálta azt az embert, akivel le tudja élni az életét, és hálás, hogy ilyen támogató párja van. Juli elmondta, hogy bár tökéletesnek hangzik, de nagyon sokat dolgoznak ezen a kapcsolaton, hogy minden rendbe legyen a mindennapokban. 

Családot szeretnénk, ez miattam nem történik meg. Mert nekem, vannak ezzel kapcsolatban félelmeim, ezek nyilván hülyeségek. Nem kellene ilyen dolgoktól félni, de ugye vannak aggályaim. Mi lesz a karrieremmel, hogy fogom én ezt tovább csinálni? Nyilván ha már édesanya vagyok, akkor ízig-vérig édesanya akarok lenni. Az fontos, abba ott kell lenni. Nekem nagyon jó mintám van, mert az én anyukám az egy csoda

 – mesélte Juli, akinek hatalmas példaképe édesanyja.

„Ha ezt én is így akarom csinálni, akkor nem látom, hogy fog összejönni ezzel a másik nulla-huszonnégyes munkával." – árulta el félelmeit a család alapításról.

Kollégája döngölte földbe Horányi Julit

Mint azt korábban írtuk, Juli gyakran emel szót kolléganőiért. Emiatt az énekesnőnek komoly viszálya volt a TV2 Farm VIP győztesével, Fehér Hollóval, aki kérdőre vonta Julit.

"Te most ennyire másik sztorit nézel? Engem mindig meglep, amikor vannak a valóságban történések és valaki teljesen máshogy interpretálja ezeket a saját kis univerzumában. Gyakorlatilag te azt mondod, hogy nem a hozzáértés és a tehetség egy szakma fokmérője, hanem a kvóták. Az összes videód arról szól, hogy mivel te nőnek születtél, neked jár az Aréna, a YouTube trending, járnak a toplisták. Az a baj, hogy abszolút nem zenészként gondolkodsz. Onnantól kezdve, hogy te el akarod adni a dalaidat, te egy termék vagy" – vágott vissza korábban a fiatal zeneiproducer.





 





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás