Majka: Nem tudom, honnan másznak elő az emberek - Videó!





Majka is elmondta a véleményét az idei Sztárban sztár leszek! 4. évadáról.



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.06.17.
Sztárban Sztár leszek! zsűri Majka

Mint arról korábban beszámoltunk: Már gőzerővel folynak a Sztárban sztár leszek! új évadának a meghallgatásai, amelyet hamarosan a nézők is láthatnak. Természetesen idén is Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci négyese alkotja majd a zsűrit. 

Fotó: Tv2

Korábban már Tóth Gabi érdekes információt árult el a műsorról és csapattársairól. Most Majka is megtörte a csendet, aki így nyilatkozott tehetségkutató műsorról:

„Kicsit ódzkodom ettől, mert mindig attól félek, hogy annyiféle tehetségkutató volt már Magyarországon, annyiszor jött annyiféle ember, hogy nagyon nehéz találni olyanokat, akik kilógnak a tömegből, az átlagból. Az elmúlt két évadban – már a két évvel ezelőtti is a sokadik volt – azért tudtuk überelni, tavaly is. Szóval én nagyon örülök annak, hogy az emberek így előjönnek a szekrényből, a bozótból – vagy nem tudom, honnan másznak elő az emberek –, és úgy gondolják, hogy most jelentkezni kell. Vannak harminc- meg negyvenévesek, akik az elmúlt húsz évben már rég jelentkezhettek volna valahova, mert szuper hangjuk van, de valamiért nem tették meg. Szóval kicsit fura is ilyenkor, de én örülök, hogy megtartották magukat ide a negyedik évadig” - mesélte Majka.

 









Top hírek







Hírlevél-feliratkozás