Zalatnay Sarolta magyarázkodásra szorult videója miatt





Zalatnay Sarolta ártatlan videói miatt szorult magyarázkodásra. Egyesek azzal vádolták, megtéveszti követőit és régi felvételeket mutat magáról.



Megosztás
Szerző: N.V.N.
Létrehozva: 2023.06.17.
zalatnay cini magyarázkodás vádak

Egy művész ember életében, pláne, ha már a hetvenes éveit tapossa, mi ne esne jobban azon kívül, hogy elismerik, szeretik és tisztelik, mint amikor azzal bókolnak neki, hogy jó pár évet letagadhatna a korából. Zalatnay Sarolta pont emiatt szorult magyarázkodásra. Ugyanis az énekesnő június 7-én egy videóval jelentkezett saját kertjéből, ahol azt szerette volna megmutatni, milyen csodálatos virágok díszítik az udvarát. Arra azonban nem számított, hogy ő is egy ártatlan poszt miatt a rosszindulatú kommentelők céltáblájává válik.

Ez mikor készült felvétel, 20-30 éve, mert hogy nem mostani az tuti!

– írja az egyik kommentelő, és ebből és hasonló megjegyzésekből bőven akadt.

"Higgyétek el, hogy ez nem olyan régi kép"

Ezekre reagált nyolc nappal később egy újabb videóval, melyben azt bizonygatja, a felvételek igenis valósak, és nem évtizedekkel ezelőtt készültek. Az énekesnő, akiről nemrég derült ki, hogy film készül az életéről. Persze próbálta burkoltan helyre tenni az érintetteket, és az őt ért vádakat megfordította, és bóknak veszi, miszerint korához képest sokkal fiatalabbnak tűnik.

"Egy hete talán, hogy csináltuk innen ezt a kis videót. Nagyon hálás vagyok egyrészt, hogy annyian megnéztétek, másrészt azért, mert tíz-húsz éveket letagadhatnék, miért ilyen régieket küldünk. Nos, gyerekek, ez most van, egy hete volt az, most megint van. Nézzétek meg, ezek a virágok már sokkal többek, mert annak ellenére, hogy nem akartam, gyönyörű muskátlijaim vannak, sőt leanderek, különböző mezei virágok, amiket imádok. A lényeg, hogy itt vagyok megint én most. Higgyétek el, hogy ez nem olyan régi kép. De nagyon köszönöm, hogy úgy látjátok, sokkal fiatalabb lennék." 

Tudjátok, én nem szoktam számolni az éveket, ez ellen nem tudunk semmit sem tenni, de boldog vagyok, hogy ha azt váltja ki belőletek, hogy sokkal-sokkal fiatalabbnak tűnök.

"Köszönöm, Isten áldjon, jó egészséget, sziasztok" – mondta a videóban a 75 éves énekesnő, aki nemrég balesetet szenvedett, de már szerencsére jól van.

 

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás