RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő fotó: Marics Peti új kedvese Tóth Andi hasonmása





Minden jel arra mutat, hogy Marics Peti új választottja a fiatal színésznő, Kovács Gyopár, aki újabban a ValMar videóklipjeiben is szerepel. A rajongóknak egyből feltűnt, mennyire hasonlít Tóth Andira!



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2023.05.22.
Módosítva: 2023.05.22.
marics peti Tóth Andi kovács gyopár szerelem hasonmás

Március 31-én derült ki, hogy a ValMar sztárénekese, Marics Peti és Tóth Andi útjai elváltak egymástól, ráadásul meglehetősen viharos körülmények között. A fiatal énekes ennek ellenére egyáltalán nem szomorkodik, és a legfrissebb pletykák alapján ráadásul nem is szingli. Hetek óta arról pusmognak ugyanis, hogy Maricsot újra eltalálta Ámor nyila, új választottja pedig nem más, mint a 24 éves színésznő, Kovács Gyopár.

Marics Peti új barátnője
Marics Peti új kedvese kísértetiesen hasonlít Tóth Andira – Fotó: Nagy Zoltán

A Bors korábban arról írt, hogy színházi berkeken belül már egy ideje nyílt titok a két fiatal kapcsolata: „Nagy téma volt bent hátul, amikor Peti eljött megnézni a színdarabot” – mondta névtelenül Kovács Gyopár egyik kollégája, miután egy podcastben Marics Peti is beszélt arról, hogy nemrég látta az Aranylakodalom című darabot. Bár a híreszteléseket egyik érintett fél sem erősítette meg, a fiatalok követik és lájkolják egymást a közösségi oldalakon, sőt, Gyopár a ValMar formáció legújabb klipjében is szerepel, egy menyasszonyt alakít, a rajongók pedig egy esküvőt is láthatnak majd.

Mintha ikrek lennének

A netezők közül sokan nem nézik jó szemmel, hogy Peti szerepelteti Gyopárt a videóklipjeiben, egyesek szerint minden barátnőjének ez a sorsa, ami a szakítás után kínos szituációkat eredményezhet. 

Az pedig mindenkinek feltűnt, hogy a 24 éves Gyopár kísértetiesen hasonlít Andira, akár ikertestvérek is lehetnének. Nemcsak a hajuk hasonló, de az arcuk, a nagy, kifejező szemük és az alakjuk is megszólalásig hasonlít.

Ha ez még nem lenne elég, Marics még rá is tett egy lapáttal: Gyopár ugyanis a legújabb, Túl nagy falat című videóklipben is szerepel, méghozzá igencsak dögös szerelésben. Egy pánt nélküli, fényes, zöld csőtopot visel egy élénksárga dzsekivel, a sminkje igazi feltűnő partismink, a haját pedig hátrafésülte a fodrász – írja a Bors. A forgatáson készült képet elnézve nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Gyopár ebben a szexi szerelésben pont úgy néz ki, mintha Andi klónja lenne, ami több kommentelőnek is feltűnt.

– Ezen a fotón tiszta Tóth Andi-utánzat lettél, ami a ValMar-os klipben is lesz. Amúgy azt a számot még Peti Andira írta és tervezte, de ciki így másnak a helyére beállni, vagy nem ?

 – Miért kell majmolni Tóth Andit? Találd meg a saját stílusodat!

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások érkeztek Gyopár fotója alá, és valóban, Tóth Andiról nemrég készült egy fotó egy rendezvényen, ahol még a ruhája is majdnem teljesen olyan volt, mint Gyopáré a klipben.

Íme!

Kovács Gyopár (balra) a megszólalásig hasonlít Tóth Andira – Fotó: Facebook

A kérdés az, hogy vajon Marics Peti fejéből pattant ki az ötlet, hogy Gyopárból Andi-klónt varázsol, vagy épp ez a külső illeszkedett a klip hangulatához? Az biztos, hogy az egyezés nem véletlen, Marics régi és új kedvese ugyanis valóban úgy néz ki, mint két tojás. Az már más kérdés, hogy Gyopárnak mennyire lehet nehéz beletörődnie abba, hogy állandóan Tóth Andi hasonmásaként emlegetik.
 





 





Ezeket olvastad már?
Brutálszexi: Levetkőzött az Exatlon szuperdögös sztárja, bámulatos a látvány

Brutálszexi: Levetkőzött az Exatlon szuperdögös sztárja, bámulatos a látvány

Baukó Éva bikinire vetkőzött, eláll a szavunk az álomtestétől

Baukó Éva bikinire vetkőzött, eláll a szavunk az álomtestétől

Megdöbbentő kép került elő Majka múltjából, ez tényleg ő lenne?

Megdöbbentő kép került elő Majka múltjából, ez tényleg ő lenne?

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás