
Jelenleg még a limuzin tulajdonosa sem tudja, hogy hol lehet a jármű, pedig tervei is lennének vele. Mire fel titkolóznak ennyire?
Tulajdonosa vissza akarja szerezni a limuzint, amelyben Diana hercegné 1997. augusztus 31-én elhunyt Párizsban. Jean-Francois Musa a tulajdonosa az összeroncsolódott Mercedes-Benz S280-asnak, amiről nem tudja, hogy jelenleg hol lehet. Állítja, a francia hatóságok nem engedélyezték számára, hogy visszakapja a kocsit, ennek ellenére azt követeli, hogy végre adják vissza neki. „Jogilag az enyém” – nyilatkozta a férfi, hozzátéve, hogy még azt az információt sem adták ki neki, hogy hol őrzik most az összetört autót.
Az autó az olyan összeesküvés-elméletek középpontjában áll, amelyek szerint Dianával végezni akartak. Musa elmondása szerint tragikus baleset történt, ő nem sejt rossz szándékot a szomorú esemény hátterében. A szakértők úgy vélik, hogy a roncs akár 10 millió fontot is érhet – írja a Mirror. A hercegné halálának 25. évfordulója előtt az autótulaj azt mondta, ki szeretné állítani a kocsit Diana tiszteletére. Véleménye szerint a királyi család tagjai ennek egyébként nem örülnének, ők meglátása szerint inkább diszkréten megsemmisítenék a járművet. 2017-ben az a hír járta, hogy a kocsi a francia rendőrség egy telephelyére került a Párizs közeli Creteil városában, de onnan már elszállították valahová.
Peter Srámeket koronával fotózták le. Zámbó Krisztiánnak ez volt a vége, betelt a pohár.
Egy szakértő szerint Harry és Vilmos herceg között végleg megromlott a viszony, és kevés esély van a békülésre.
Hét nem telhet el úgy, hogy valakik ne ugranának egymásnak Zámbó Jimmy kapcsán.
Az énekesnő egy kanadai rádió dalversenyén nyerte a lehetőséget, hogy Tina Turner koncertje előtt énekeljen.
Nem sikerült békét kötnie Opitz Barbinak és édesapjának...
A művész az ATV Heti Napló című műsorában mondta el, hogy érzi magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre