Bevallom, amikor ezt a mondatot meghallottam be kellett csuknom a szememet. Váratlan kijelentés volt ez három nappal a kisfiam mandulaműtétje előtt, amikor éppen azt kértem a gyermekorvostól: nyugtasson meg, mert el vagyok keseredve, hogy kés alá kell adnom a gyerekünket.

Sokáig, egészen pontosan két éven át próbáltuk menteni őt a műtéttől, bejártunk mindenféle, ismerősök által ajánlott, profi orvost, időt és pénzt nem kímélve, de aztán be kellett látnunk: nincs más kiút, műteni kell a folyamatos fülgyulladások miatt. Ennek ellenére pokolian éreztem magam. Gondoltam: a mi kedves doki nénink majd megnyugtat, és azt mondja: „Á, ugyan, nincs mit aggódnia! Rendben lesz minden!” Meglepetésemre viszont a következő kijelentés hagyta el a száját: „Hát igen, lehet hallani mindenfélét. Olyat is, hogy egy idős orvosra rászóltak a műtőben, miközben mandulaműtétet végzett, hogy figyeljen, mert már a gyermek agyánál kaparászik”. Erre még az asszisztens is majdnem lefordult a székről. Nem is beszélve az én reagálásomra…

„Na de, úgyis tudják, hogy ki műti majd a gyereket. Nem?” – spékelte meg orvosunk a helyzetet, mivel látta, hogy igazán nem lettem feldobottabb.

„Nem, nem tudjuk, nem magánkórházban műtik. Persze hozzá jártunk az utóbbi időben, de mivel ez egy nagyobb kórház, bármi változhat az adott napon” – válaszoltam az orvosnak elgyengült hangon.

Ezek után talán érthető, ha azt mondom, nem teltek olyan jaj de vidáman a napjaink a gyerkőc műtétjéig.

Szerencsére azonban minden jól sikerült. Bár szenvedett pár napot a gyerek, de reméljük, megérte. Ez az „operálós„ történet azért megmaradt a fejemben. Fontos dolog az őszinteség, és hát igen, emberek vagyunk, hibázunk, de néha talán jobb lenne egy kis kegyes hazugság.