Milyen kis cuki – mondta cinikus hangsúllyal egy 12–13 év körüli fiú a vele egykorú kamaszoknak, miközben az útról szerettem volna a babakocsival és a nagyobb fiammal fellépni a járdára. Majd szándékosan elénk lépett. Hangosan kiröhögtek. Meglepődtem, nem is tudtam, mit mondjak vagy tegyek. Annyit bírtam kinyögni, hogy „nagyon vagány vagy!”. Ez egy iskola mellett történt, amely mellett egy kirándulóhely van. Oda indultam sétálni a gyerekeimmel. Ez volt a mi szép tervünk arra a napra, a két kisfiammal. Jót röfögtek rajtam, mondtak is valamiket, de inkább nem akartam meghallani, hogy miket.

Próbáltam elengedni az esetet, mondtam a kisfiamnak, menjünk csak tovább. Mindenki más irányba indult. Legalábbis eleinte. Aztán pár perc múlva már vagy nyolc kamasz jött a hátunk mögött, a csapat élén a két „kedves” suhanc. A kisfiam rollerrel volt, a járdán ilyenkor mindig előre mehet, hiszen itt nincs forgalom, csak gyalogosok. Akkor csak ők és mi voltunk ott. A csapat elment a fiam mellett, mire két 10 év körüli fiú odalépett a fiamhoz, valamit mondtak neki, láthatóan gúnyolódtak vele. Hátranéztek, hogy mekkora távolságra vagyok. A fiam félrehúzódott és meglepetten csak nézett rám, majd rájuk. Ők ott röhögcséltek mellette. Torkaszakadtamból kezdtem el kiabálni, hogy „Takarodó onnan és ennyi bátorság van bennetek, hogy egy ötévessel kötekedtek?” Nevetve, gúnyolódva siettek el, de volt valami félelmetes a helyzetben.

Kérdezte a gyerekem, hogy mit mondtak neki, mert ő nem értette az iróniát, meg hogy miért nevettek rajta a fiúk. Azt válaszoltam, hogy ezek buta gyerekek voltak. Aztán ezek a kölykök távolabb leültek cigizni. A kiránduló útvonalunk mellettük vezetett el, és szégyen, nem szégyen, de komolyan elgondolkodtam rajra, hogy ne forduljunk-e vissza. Egy járókelő sem volt a közelben, csak mi és ők, akik beszólásokkal kísérték az utunkat. Attól tartottam, hogy utánunk jönnek. Furcsa, hogy felnőttként megijedtem pár suhanctól, de volt valami rossz érzésem. Féltettem a gyerekeimet. Aztán mégis tovább mentünk, gondoltam, legfeljebb hívom a rendőrséget vagy a polgárőrséget. Vagy nem tudom. Így még nem jártam, de ez ez érzés nem tetszett.

Az ilyen kis kegyetlen kölykök, mit csinálnak egy hallgatagabb, visszahúzódóbb gyerekekkel, ha a fiammal úgy is mertek kötekedni, hogy szinte mellette voltam. Be kellett volna menni az iskolába és előkeresni őket, de ez a huzavona a pár hónapos másik kisfiam mellett nem hiányzott. Inkább nem akartam az időt húzni. Pedig rájuk fért volna egy kis gatyába rázás, mert ez a szituáció nagyon rossz, dühítő és félelmetes volt. Miket, kiket nevelünk mi? Milyen felnőttek lesznek ezek a kölykök?