„Ide nem lehet bejönni bevásárlókocsival! Jobb is, ha megfordulsz és kimész, mert el sem férsz ezen a soron!” – szólt rám megvető pillantásokkal a huszas évei elején járó eladó egy boltban, amely egy hipermarket külső részében található. Olcsóbb árkategóriájú ruházatot és lakberendezési termékeket árusítanak. Be kellett szaladnom pár dologért a két kisfiammal.

A majdnem másfél évest betettem a bevásárlókocsi gyereküléses részébe, a másik gyerek jött mellettünk.

Gondoltam, mielőtt kenyeret, tejet meg egyéb dolgokat veszünk magában a hipermarketben, gyorsan beugrunk pár gyermekholmiért, amire szükség volt. Csak abba a sorba mentem be, ahol nagyobb volt a hely, direkt figyeltem arra, nehogy leverjek valamit. De szerintük ez így nem ok, vigyem ki a kocsit és anélkül bejöhetek. Eléggé felpaprikáztam magam. Mondtam nekik, hogy ez a kör már megvolt vagy három éve a nagyobb gyerekkel, írtam is a panaszkönyvbe, mire elnézést kértek, szintén levélben. Megvan a mai napig. Szerintük az nem lehet igaz, mert az ő főnökük tuti kizavarna. Hát, ezzel sem segítettek az ügyön. Megvettem amit akartam, közben elmantráztam elég hangosan, hogy remélem, megélnek majd hasonlóan kellemes pillanatokat a leendő gyerekeikkel. És majd beviszem a levelet. Hát nem voltam már én sem túl kedves. Enyhén szólva.

Nem vagyok büszke erre az óriási bevásárlásra, de bántja az igazságérzetemet. Nekem ez úgy fordítódik le, hogy ha abba a bizonyos üzletbe be akarok menni, akkor vigyem a babakocsiban a gyereket, vegyem meg, amit akarok, aztán menjek ki újra az autóhoz, pakoljak ki, tegyem be a babakocsit az autóba, hozzak egy bevásárlókocsit és folytassam így a bevásárlást. Persze mindent meg lehet csinálni, ha nagyon akarjuk. De ezt diszkriminációnak érzem a szülő felé, aki egyedül merészkedik be ide vásárolni. Minden más boltba elvileg be lehet menni a hipermarketen belül, ha kisgyerek ül a bevásárlókocsiban (nem egy négyéves vagy annál nagyobb), de ide nem.

Ennek az üzletnek egyébként meggyőződésem, hogy a fő vásárlói a gyerekesek, de mégis ki vagyunk utálva. Valószínűleg sokan levertek már dolgokat náluk, ám ez az ő hibájuk. Talán kevesebb holmit kellene összezsúfolni. Persze, mondhatnám, hogy ezentúl nem megyek oda, de nem mondom, mert néha kell egy-két új ruha a két rohamosan fejlődő gyerekemnek, és ezt alkalomadtán ott szeretném megvenni, elérhető áron. De szerintük nekem otthon kellene hagynom a kölyköket vagy csapjam az oldalamra, vagy szaladgáljak ki-be a hipermarketből. Hát nem. Ha nagyon felbőszítenek, újra írok egy panaszt, de lehet, megkeresem az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. Talán elindulna valami.