RETRO RÁDIÓ

Válogatott csatársorral támad az NB I meglepetéscsapata





A Honvéd ellen bizonyíthatnak Marco Rossi szövetségi kapitány zalaegerszegi kerettagjai.



Megosztás
Szerző: vav
Létrehozva: 2020.10.02.
babati benjámin nb1 zte Marco Rossi könyves norbert

Az újonc Könyves Norbert és a másodszor kerettag Babati Benjámin személyében két zalaegerszegi csatárra is számít szövetségi kapitányunk az októberi válogatott meccseken. A ZTE támadói a hétvégi fordulóban a Honvéd ellen bizonyíthatnak a kétkedőknek.

Könyves (balra) és Babati (Fotók: Szabó Miklós/Nemzeti Sport és Huszár Gábor/Kisalföld)

Két – pozitív, illetve negatív értelemben vett – meglepetéscsapat csap össze vasárnap délután, a válogatott keret összetartása előtt. A harmadik Zalaegerszeg az utolsó Budapest Honvédot fogadja.

 

Harcosok a címeres mezben

 

„Ha netán nem is mindig győzelemmel, de emelt fővel akarjuk elhagyni a pályát. Ehhez pedig harcosokra van szükségem”

– mondta Marco Rossi a jövő csütörtöki bolgár-magyar Európa-bajnoki pótselejtezőre, majd a szerbiai és oroszországi Nemzetek Ligája-találkozókra kihirdetett keretéről.

Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Ez a felfogás a meghívottak közül leginkább talán Könyves Norbert kiválasztását magyarázza. Olasz kapitányunk el is mondta a 31 évesen újonc csatárról: nem a legendás hollang támadó, Marco van Basten eleganciáját idézi a játéka, ellenben jó szellemű, alázatos, nagy küzdő labdarúgó.

„Vajdasági srác vagyok, de lassan már több évet töltöttem Magyarországon, mint Szerbiában, de a labdarúgáson keresztül magamba szívtam az ottani megalkuvást nem tűrő mentalitást”

– nyilatkozta Könyves a Nemzeti Sportnak.

 

Vándormadár és a klubhűség mintaképe

 

A vajdasági magyar Könyves sosem volt igazi gólzsák, de hasznos játékra és fontos találatokra képes. Eddig két góllal és egy gólpasszal segítette új zalai csapatát. A Topolyáról származó támadónak 2008-as áttelepülése óta a ZTE már az ötödik NB I-es csapata.

A Zete másik kerettagja, Babati Benjámin csapatkapitány ellenben a klubnál nevelkedett, sőt édesapja, Babati Ferenc is itt játszott. A 24 éves „Baba” idén három gólnál és egy gólpassznál jár. A előző szezonban az ő Fehérvár elleni, félpályás emelését választották az év legszebb találatának:

Rangadó a Groupama Arénában

Az új edzővel (nyáron Boér Gábor váltotta a Vidihez előrelépő Márton Gábort) és jelentősen átalakított csapattal is meggyőző ZTE-t egyelőre csak a PAFC és a Fehérvár előzi meg a bajnoki tabellán.

Mindkét rivális vasárnap lép pályára a hétközi nemzetközi kupamérkőzések miatt: az éllovas felcsútiak a címvédő FTC-hez látogatnak, míg zárásként az Újpest vendégeskedik Székesfehérváron.

 

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának programja

Péntek, 20.00: MTK–Budafok (Budapest, Új Hidegkuti Stadion); Szombat, 17.00: Mezőkövesd–Kisvárda (Mezőkövesd, Városi Stadion); 19.30: Diósgyőr–Paks (Miskolc, DVTK Stadion); Vasárnap, 15.00: ZTE–Honvéd (Zalaegerszeg, Városi Stadion); 17.30: Ferencváros–PAFC (Budapest, Groupama Aréna); 20.00: Fehérvár–Újpest (Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó). Valamennyi mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

 





Ezeket olvastad már?
Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás