RETRO RÁDIÓ

Saha: Futballozni csak szenvedéllyel lehet





Érdemes lett volna néhány magát nagyra tartó magyar futballistának is meghallgatni Louis Sahát, amint Cristiano Ronaldóról vagy arról beszél, hogy élvezni, szenvedéllyel szeretni kell a játékot. Másképpen nem megy. Vagy csak rosszul.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.08.25.
Manchester United foci Saha

Saha budapesti látogatása során elárulta, hogy a profi futball már nem hiányzik neki, sok sérülése miatt még időben felkészült a futball utáni életre. A Manchester United nagykövetének lenni is egyfajta kihívás, ráadásul több ideje jut a gyermekeire, akiket szeretne a lehető legjobban felkészíteni az életre. Kérdésünkre kifejtette, hogy elég nehéz azt a Unitedet összehasonlítani a maival, amelyben még ő játszott.

– Annál is inkább, mert olyan karizmatikus szakembert kellett pótolni a csapatnak, mint Sir Alex Ferguson – mondta Saha. – Nehéz az összevetés, más világ volt tíz éve, közben még gyorsabb lett a játék, s míg akkoriban profi futballista lehettél egy-két kiemelkedő képesség birtokában, most élesebb a verseny, a világ minden tájáról jönnek a sikerre éhes fiatalok.

Szavaiból az is kiderült, hogy a tehetség fontos, de a játék iránti szenvedély, elkötelezettség lényegesebb, hogy élvezzük a pályán töltött perceket. Cristiano Ronaldo hiába isten áldotta tehetség – a Unitednél kétszeres intenzitással edzett, ahogy most is.

Saha még most is népszerű a gyerekek körében (fotó: Metropol)

 





Ezeket olvastad már?
„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás