A fővárosi csapatok közül hárman, a Budafok, a Honvéd és az Újpest az alsóházból várja az év utolsó teljes fordulóját, míg a Ferencváros és az MTK az élmezőnyben zárja az őszi idényt.

Fotó: Nemzeti Sport

Erőltetett menet

A zöld-fehéreknek „sűrű” ősze volt, hiszen az NB I mellett a Bajnokok Ligája főtábláján is szerepeltek. Augusztus óta összesen 26 meccset játszottak, ami magasan a legtöbb idehaza. A kettős terhelés, az erőltetett menet ellenére uralták a hazai bajnokságot, jelenleg úgy előzik meg kilenc ponttal a második Fehérvárt, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Szinte hibátlanul meneteltek az NB I-ben, így a mai, Budafok elleni mérkőzésnek az őszi veretlenség a tétje. Ráadásul odahaza legutóbb 2017 áprilisában a Vasas ellen kapott ki a Fradi, amely immár sorrendben 60 veretlen meccsnél jár. A szombati rivális Budafokot a Ferencváros korábbi játékosa, Csizmadia Csaba irányítja. A XXII. kerületi csapat az utóbbi hat meccsén nem győzött, vagyis formán kívül várja a találkozót.

Kiesési rangadó

Egykoron csúcsrangadónak számított az Újpest és a Honvéd csatája, ezúttal azonban kiesési rangadót játszanak vasárnap. A lila-fehérek a 11., a vendégek a 10. helyen állnak, mindkét gárda az alsóházból menekülne. Az Újpest az utóbbi hét bajnokiján nem győzött, míg kispesti gárda szerdán nyolc nyeretlen meccs után diadalmaskodott, a Diósgyőrt verte. Az Újpest 1912 óta folyamatosan az élvonalban szerepel, míg a Honvéd 1916-ban került fel az NB I-be, és azóta csak egy szezont töltött a másodosztályban.

A dobogó a tét

Az MTK-t mindössze egy pont választja el a nemzetközi szerepelést érő harmadik helytől a forduló előtt. A kék-fehérek szombaton azt a Paksot fogadják, amely mindössze egyetlen ponttal szorul mögéjük. Hasonló formát mutatnak, mindkét csapat csak egyszer győzött az utóbb négy fellépésén. A meccs győztese az élmezőnyben zárhatja az évet.

NB I, 16. forduló

Péntek:

Fehérvár-Kisvárda 20.00

Szombat:

MTK-Paks 14.45

Diósgyőr-Zalaegerszeg 17.00

Ferencváros-Budafok 19.30

Vasárnap:

Mezőkövesd-Puskás Akadémia 14.30

Újpest-Honvéd 17.00