A 41. születésnapját múlt pénteken a Hungaroringen ünneplő spanyol pilóta a csapat hétfői közleménye szerint több évre szóló megállapodást írt alá.

Még mindig megvan bennem az éhség és az ambíció, hogy az élvonalba kerüljek, és egy olyan szervezet tagja akarok lenni, amely elkötelezett a fejlődés és a siker mellett” – nyilatkozta a jelenleg az Alpine-t erősítő Alonso, aki vasárnap a mogyoródi futamon nyolcadik helyen zárt, a világbajnoki pontversenyben pedig a tizedik.

Alonso 21 esztendővel ezelőtt a Minardi színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, majd 2005-ben és 2006-ben már a Renanult pilótájaként nyert világbajnoki címet. Később a McLaren és a Ferrari csapataiban szerepelt, a 2018-as idény végén kiszállt a száguldó cirkuszból, számos másik sorozatban, például az IndyCarban is kipróbálta magát -, tavaly azonban visszatért és az Alpine pilótája lett.

Az Aston Martinnál a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csütörtökön jelentette be, hogy az idény végén visszavonul.

Vettel egyébként Mick Schumachert látta volna szívesen utódjaként, mint mondta: „Ha megkérdeznek, elmondom a véleményem, nem fogom visszatartani. Ő akkor is tanul, amikor mások megállnak a fejlődésben. Megvannak a képességei, de még nagyon fiatal, és nincs sok tapasztalata.