Fucsovics Márton előre aláírta volna az idei Grand Slam-tornákon mutatott szereplését. A magyar teniszező januárban az Australian Openen és a jelenleg zajló Roland Garroson is a 16 közé jutott, míg a US Openen a harmadik fordulóig menetelt. Elárulta, a top 10 az álma a világranglistán.

Fotó: AFP

„Soha rosszabb Grand Slam-idényt – mondta szerdán az M1 aktuális csatornának. – Remek csapatom van, és amikor a 85. helyen kezdtem el az évet, az volt a cél, hogy 2020 végére a top 50-be kerüljek. Ez hétfőtől megvalósul, így sikerült teljesítenem, amit kitűztem magam elé. A következő cél a top 30, az álmom pedig a top 10.”

Ami a szezon hátralévő részét illeti, még öt viadal szerepel a koronavírus-járvány miatt megkurtított versenynaptárban: két kölni torna, majd Bécs, Párizs és Szófia.

„Az első kölni versenyen ott leszek, a többi pedig ettől a tornától is függ” – jelentette ki a nyíregyházi teniszező.