RETRO RÁDIÓ

Eriksen szíve leállt, kiderültek a részletek mi is történt valójában





Egy sajtótájékoztató keretében tudatták az egy emberként izguló szurkolókat arról, mi is történt Christian Eriksennel, amikor összeesett a pályán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.13.
igazság

Vasárnap délután az ismert dán sportriporter, Peter Moller, a dán csapat orvosa, Morten Boesen és a dán csapat vezetőedzője, Kasper Hjulmand részvételével sajtótájékoztatót tartottak, ahol beszámoltak arról, mi is történt valójában a dán válogatott futballistával – derül ki a The Mirror cikkéből.

„Eriksen elment, beállt a klinikai halál állapota. Újraélesztettük. Egyértelműen megállt a szíve, ez egy hirtelen szívleállás volt. Mennyire közel voltunk ahhoz, hogy végleg elveszítsük őt? Ezt nem tudom megmondani. A defibrillátorral sikerült visszahoznunk, szerencsére az első próbálkozásra is már reagált” – mondta az orvos.

A dán szövetség vasárnap közösségi oldalán adott tájékoztatást Christian Eriksen egészségi állapotáról. Megnyugtatott mindenkit, Eriksen állapota stabil. Hozzátette: a további vizsgálatok érdekében kórházban marad a 29 éves támadó középpályás. Elmondták, vasárnap reggel volt lehetőségük beszélni vele, a focista üdvözletét küldte csapattársainak.

A foci-Eb eddigi meccsei közül egy sajnálatos esemény miatt lett emlékezetes a dán–finn meccs. A dánok középpályása az első félidő végén egy ártalmatlan szituációban mozgása szétesett és arccal a földre zuhant. A játékos ápolása azonnal elkezdődött, újra kellett éleszteni, életéért hosszú percekig küzdöttek a pályán. Végül szerencsére sikerült megmenteni a játékost.

 





Ezeket olvastad már?
Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás