
Ez kemény volt, Gulácsi és Kerkez kellemetlen kérdéseket kaptak a folytatásról
Hétfőn rendhagyó sajtótájékoztatót tartott németországi főhadiszállásán a magyar válogatott: Kerkez Milost és Gulácsi Pétert környékbeli gyerekek kérdezték.
A 6–14 éves gyerekek néhány nappal az esemény előtt jelentkezhettek a lehetőségre, és azok jutottak be a médiaközpontba, akik a legérdekesebb, legjobb kérdéseket küldték be. Gulácsi és Kerkez 16 kíváncsi ifjú sajtómunkatárs elé ült ki a médiaközpont pulpitusára, és mintegy húsz percen keresztül válaszoltak a kérdésekre.

A gyerekek ügyesen faggatóztak, néhány alkalommal sikerült megizzasztaniuk a két játékost, például amikor megkérdezték, hogy mennyi pénzt keresnek a focival, vagy milyen taktikával készülnek a németek ellen, de Guláék kivágták magukat a legnehezebb helyzetekből is, anélkül, hogy féltve őrzött titkokat kellett volna elárulniuk. A témák között szerepelt a kedvenc ételre, kedvenc zenére, valamint a fiatalkori élményekre vonatkozó kérdés is, valamint a kérdezők azt is megpróbálták kipuhatolni, mit kellene tenniük, hogy belőlük is profi focista lehessen.
„Az első perctől kezdve érezzük a helyiek szeretetét, csodálatos a vendéglátás itt Weilerben, és ez a sajtóesemény is megmutatta, hogy mennyire sokan kíváncsiak a magyar válogatottra. Én nagyon élveztem ezt a húsz percet, a gyerekek őszinte kíváncsisággal kérdeztek minket a pályafutásunkról, a profi futball kulisszáiról, és néhány személyes kérdés is elhangzott. Kaptunk néhány nehéz kérdést is, de igyekeztünk mindenre válaszolni, remélem, a gyerekek is annyira jól érezték magukat ebben a rövid időben, mint amennyire mi” – mondta az mlsz.hu-nak Gulácsi Péter.

Top hírek

„Ne várj meg” – Ezt mondta utoljára édesanyjának a holtan talált 16 éves sportoló

Szalah karácsonyi üzenete hatalmas felháborodást keltett a szurkolóknál
Szalah ismét kihúzta a gyufát a muszlimoknál.

„Karácsonyi angyalkánk” - Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka kislánya nagyot nőtt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre