RETRO RÁDIÓ

„Ő volt a családja büszkesége” – 27 éves korában meghalt a sztárfocista





Óriási veszteség érte a sportvilágot: mindössze 27 éves korában elhunyt a rajongott középpályás.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.09.22.
Maddy Cusack focista gyász

Maddy Cusack 2019 óta játszott a Sheffield United Women’s csapatában, ez idő alatt pedig több mint 100 alkalommal lépett pályára a klub színeiben. Emellett marketingvezetőként is dolgozott a Unitednél.

gyertya, gyász,
A fiatal tehetség mindössze 27 éves volt – Fotó: Shutterstock

Ez szívszorító hír mindenki számára. Maddy egyedülálló helyzetben volt, hiszen több csapatnak is tagja volt a Sheffield Unitednél, és mindenki körében népszerű volt, akivel csak kapcsolatba került. Személyisége és profizmusa miatt a családja büszkesége volt, nagyon fog hiányozni

– mondta Stephen Bettis, a United vezérigazgatója.

Cusack a hatodik szezonját kezdte volna a Sheffield Unitednél, amikor a 2023/24-es idény kezdetét veszi. Ő volt az első játékos, aki elérte a 100 fellépést a klubnál. Sue Campbell, az FA női labdarúgásért felelős igazgatója így nyilatkozott róla:

Mindannyian megrendülten értesültünk Maddy Cusack haláláról. Maddy korosztályos szinten is képviselte Angliát, és egy megfelelő időpontban tisztelegni fogunk előtte. Kapcsolatban állunk a klubbal, és továbbra is teljes támogatásunkról biztosítjuk őket ebben a hihetetlenül szomorú időszakban

– írja a Mirror.

 





 





Ezeket olvastad már?
"Nagyon rossz hírt nem kaptunk róla" - aggódnak a lányok a magyar kapusért

"Nagyon rossz hírt nem kaptunk róla" - aggódnak a lányok a magyar kapusért

Átvertek mindenkit, váratlan fordulat a Fradi új kiszemeltjének ügyében

Átvertek mindenkit, váratlan fordulat a Fradi új kiszemeltjének ügyében

Mindenkit meglepett a Fradi edzője, ezért nyert újra a csapat

Mindenkit meglepett a Fradi edzője, ezért nyert újra a csapat

Elárulta a Forma–1 sztárja, hancúrozna-e pénzért guminővel

Elárulta a Forma–1 sztárja, hancúrozna-e pénzért guminővel

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás