RETRO RÁDIÓ

Most mindent megtudhatsz, amit a nőkről tudni kell





Vidám zenés darabbal készül az évad első premierjére a Zenthe Ferenc Színház



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.14.
örökzöld slágerek

Az új bemutató a női lélek megfejtésére tesz kísérletet.

„A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De ha már belepték a Földet, miért nem azért élnek, hogy megértsék a női lélek mélységeit?" – filozofál az író, aki tanulmányt ír a nőkről. S így gondolja az a három nő is, aki úgy dönt elég volt és ideje lapátra tenni a házas életet.

Az elhatározás akkor lesz igazán érdekes, amikor a férjek a fenyegetőzést komolyan veszik és a csinos válóperes ügyvédnő láttán hajlanának is a dologra. De mi történik, ha egy nő megkapja az élettől azt, amire vágyott?

Rengeteg meglepetésben lesz része a nagyérdeműnek (Fotó: Metropol)

A darab rendezője, Kis Domonkos Márk Jászai Mari-díjas rendező nem először dolgozik a társulattal, 2019 májusában a Pillantás a hídról Arthur Miller drámát állította színpadra, ami noha műfajában egészen más, de a közönség kedvelte, olyannyira, hogy az évad legjobb Zenthés előadásának választotta. A szereplők közül Ágoston Péter, Tarpai Viktória és Hajdu Tibor neve ismerősen csenghet, hiszen több előadásban is láthatta már őket a salgótarjáni közönség (Amit akartok, Pillantás a hídról, Advent a Hargitán). Mellettük olyan színészekkel találkozhatnak, akik először játszanak Salgótarjánban, ám ismeretlennek nem mondhatnánk, hiszen az X-faktor sztárjaként és az Operett Színház színésznőjeként is ismert Gubik Petra játssza majd a csinos ügyvédnő szerepét, aki -bár akaratán kívül- minden férfi fejét elcsavarja. A teátrum társulatának tagja, Házi Anita lesz Tarpai Viktória karakterének a beugró színésze. Továbbá Bacsa Ildikó, Kátai Kinga, Ozsgyáni Mihály és Schlanger András is színpadra áll. A Tanulmány a nőkről egy könnyed, humoros, zenés vígjáték, ami egy kicsit a női akaratról, kicsit a női lélek megfejtéséről és kicsit a férfiakról is szól: sok nevetéssel és örökzöld slágerek dallamaival.

A premier 2020. szeptember 18-án 19.00 órakor lesz a Zenthe Ferenc Színházban, majd másnap megismétlik. Jegyek még korlátozott számban kaphatóak a Városi Jegyirodában és a Zenthe Pontban.





Ezeket olvastad már?
Húsvéti sokadalom a Mogyoródi úton

Húsvéti sokadalom a Mogyoródi úton

Vár a Csodák Palotája! - a tavaszi szünetben is

Vár a Csodák Palotája! - a tavaszi szünetben is

Rügyfakasztó körtúra a Normafától

Rügyfakasztó körtúra a Normafától

Nemezkészítő műhely – húsvétra készülünk!

Nemezkészítő műhely – húsvétra készülünk!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás