Alkalmi munkák – felelősség, fizetés és az extrák





Előfordul néha az életben, hogy alkalmi munkát vállalunk. Például ott hagyjuk a biztos munkahelyet valami okból és nincs még más állás, vagy több bevételért hétvégi munkát vállalunk. Vagy egyszerűen ki szeretnénk próbálni magunkat egy teljesen új környezetben. S megannyi alkalmi lehetőség van! Mi alapján választunk? (x)



Megosztás
Szerző: PR CIKK
Létrehozva: 2024.03.21.
PR cikk alkalmi munka fizetés

Minél nagyobb egy város, annál több lehetőséget rejt. Míg országunk fővárosában több ezer meghirdetett állás közül választhatunk, addig vidéken szinte örülni kell az alulfizetett, „biztos” munkalehetőségnek is. Nézzünk csak meg egy állásportált földrajzi szűrővel, mennyi munkát hirdetnek egy-egy városban. Nincs ez másként az alkalmi munkák kapcsán sem. Kivételt jelent a nyár, aminek közeledtével hirdetni kezdik a szezon munkákat, így a Balaton és a turisztikailag vonzó helyeken is fellelni valamit. Budapesten tehát dúskálunk munkalehetőségekben, s most a cikkben az alkalmiakról lesz szó.

Fotó: pexels.com 

Segédmunkás, felszolgáló, pultos, hostess. Talán ezek ugranak be először, ha napi bejelentéses melóról beszélünk. A négy munkakört ebben a sorrendben érdemes vizsgálni, a befektetett energia és a kézhez kapott bér tekintetében. Egy átlagos segédmunkás fizikai munkát végez, szó szerint az erőfeszítéséért kap bért. Egy felszolgáló egy pörgős helyen több 10 kilométert is mehet az asztalok, a pult, a konyha között és még a makrancos vendégeket is el kell viselnie. Egy pultos kevesebbet szaladgál, de a vendégeket neki is bírnia kell. A négy közül valószínűleg a hostess a legkímélőbb munkakör, s jó esetben a legjobban megfizetett. Maradjunk a realitások talaján és ne menjünk bele a városi legendákba, hogy mi egy hostess feladata: kóstoltat, egy eseményen köszönti és regisztrálja a vendégeket, szépen mosolyog, elcseveg a vendégekkel, szervezési feladatokat lát el. Melyiket választanánk, ha csak a négy közül?

Budapesten persze nem csak a négy közül választhatunk. Még a hostess munkánál is van könnyebb meló! Szerepelhetünk például filmben statisztaként. Szinte minden napra jut egy-egy forgatás a fővárosban, ezért akár lezárnak utcákat, negyedeket is. Eragon, Dűne, Die Hard, Evita, Z világháború: csak néhány a hollywoodi szuperprodukciók közül, amelyeket nálunk forgattak. S ezekbe a filmekbe rendszerint szép számmal várnak statisztákat. Keressünk csak az interneten, a közösségi médiában statiszta munkákat, láthatjuk még a várható napi bért is.

Felelősség

Míg a négy említett munkakörben jól behatárolható időkeretben dolgozunk, statisztaként kiszámíthatatlan a munkaidő. Gyakran délelőtt kezdünk és késő estig ott kell lennünk. Egy-egy jelenetet akár hússzor is felvesznek, változtatva a világításon, a háttérszínészek számán, mozdulatsorain, a tárgyak elhelyezésén… Ha a tényleges munkaidőt nézzük, biztos, hogy statisztaként kell a legkevesebbet dolgozni, s a felelősség is ebben a munkakörben a legkisebb. A 10-12 órából nagyjából 3-4-t kell dolgozni, a többi órában készenlétben várjuk az utasításokat. A holtidőben viszont alkalom nyílik ismerkedni, beszélgetni. Vagy elmerülhetünk egy passzív tevékenységben: könyvolvasás, bevásárlólista készítése. Apropó bevásárlólista! Ha netán egy Lidl újságot lapozgatnánk, hogy kigyűjtsük a következő heti akciók árait és észrevennénk az álláshirdetésüket, biztos elgondolkoznánk, megéri-e eladóként dolgozni. Vagy inkább statiszta munkát vállalnánk gyakrabban. Bár a Lidl fizeti az egyik legversenyképesebb bért (jaj, de szeretjük a „versenyképes fizetés” kifejezést, ugye?) a kiskereskedelemben, azért mégis elgondolkodtató, mit adunk miért cserébe.

Fizetés

Nem célunk rábeszélni senkit sem a statiszta munkára, de mint az egyik legegyszerűbb és legjobb munkalehetőség, érdemes taglalni a tényeket. Egyszerű „kellékként” 14-20 ezer forint üti markunkat. Ha valamit cipelni kell, ha erőt kell kifejteni, akkor sport extra kategóriába is kerülhetünk, s már pár ezer forinttal több jár. Ugyanígy többre számíthatunk, ha frizuránkon vagy testünkön kisebb átalakítást követelnek meg, mint például egy szerzetes frizura kialakítása. (Semmi sem kötelező! Ha nem akarunk megválni arcszőrzetünktől egy katonatiszt szerepe miatt, mondhatunk nemet. Majd mást választanak helyettünk.) Aki még szöveget is mond, vagy „úgy rendesen” belekerül a kameraképbe az arca, szintén „vastagabban” mehet haza. 

Adóznunk ebből a bérből általában nem kell, napi bejelentéssel foglalkoztatnak. Ellátást biztosítanak a szervezők, bár könnyen meg lehet unni a rizseshúst, ha gyakran dolgozunk statisztaként. Szerencsére be lehet vinni magunkkal a forgatás helyszínére szendvicset, gyümölcsöt.

Extrák

A munkaköröket vizsgálhatjuk abból a szempontból is, mennyire érdekfeszítők. A segédmunkás-hostess skálán megint csak oda lyukadunk ki, hogy jó megjelenéssel jobban járunk. Ugye hostessnek nem vesznek fel akárkit. Segédmunkásnak szinte bármilyen kinézettel elmehetünk dolgozni, de a napi rutin tárgyak mozgatásából fog állni. Egy hostess akár minden nap máshol dolgozhat, megbízásától függően. Statisztaként, háttérszínészként, reklámszereplőként viszont szinte bárki dolgozhat. Keresnek gyerekeket, felnőtteket, 60 felettieket. Szokatlan kinézettel is bevágódhatunk a filmvilágban. A helyszín és a környezet annyira változatos, hogy nincs hozzá hasonló. Egyik nap római katonák lehetünk, másik nap űrhajósnak öltöztetnek be. Egy filmforgatáson (ha engedik és szerencsénk van) találkozhatunk filmcsillagokkal, megismerkedhetünk új emberekkel statisztatársainkban.

Ha nem Budapesten lakunk, akkor is érdemes elgondolkozni a fővárosi munkalehetőségeken. Mióta bevezették az új tarifarendszert. Egy kedvezmények nélküli országbérlet úgy 19 ezer forintba kerül. Megkereshetünk legalább napi 14 ezer forintot. Mire cseréljünk az életidőnket? Cementeszsákokat cipelünk és letüdőzzük az építkezés porát? Vagy inkább kamera elé állunk és eljátszunk egy szerepet? Van választási lehetőség az alkalmi munkák közt! (x) 





Ezeket olvastad már?
Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Ablakon „bedobott” pénz: hogy ne szökjön el az energia (X)

Ablakon „bedobott” pénz: hogy ne szökjön el az energia (X)

Innovációval a gyerekek életéért (X)

Innovációval a gyerekek életéért (X)

Hogyan legyünk jó gazdik?

Hogyan legyünk jó gazdik?

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás