RETRO RÁDIÓ

Őrtüzek gyúltak Budapesten





Békés keresztény kiállásra került sor július 24-én, szombaton, a Pride napjának estéjén Budapesten: a felekezetközi rendezvény résztvevői hitet tesznek a férfi és nő kapcsolata, a hagyományos családmodell, az Isten szerinti család mellett. Az eseményről a PestiSrácok.hu élőben közvetít majd.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.24.
keresztények

„Őrtüzek gyúlnak” címmel rendezik meg az országos felekezetközi alkalmat Budapesten, amely keresztények válasza a provokatív pride-vonulásra. Az eseményre a lobbiszervezetek által támogatott felvonulás estéjén, július 24-én, szombaton 18 órától kerül sor a Deák téren - írja a Pesti Srácok.hu.

Az evangélikus templom közelében felállított színpadon a történelmi felekezetek lelkipásztorai mellett orvos, szociálpolitikus és újságíró is beszédet mond. A szervezők célja, hogy az LMBTQ-propagandát közvetítő felvonulás napján békés, de határozott hangú rendezvényen jelenítsék meg a keresztény választ és mondják ki: a család egy nő és egy férfi szeretetköteléke, amelyből gyermekek születnek – ez a definíció pedig megbonthatatlan. Arra kérik a magyar keresztényeket, illetve konzervatív embereket, jelenlétükkel tegyenek hitet a hagyományos családmodell – ahogy fogalmaznak: az Isten szerinti család – mellett.

Az Ádám-Éva Misszió által életre hívott rendezvény keretében felszólal mások mellett Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, Osztie Zoltán katolikus pap, Tárkányi Ákos szociálpolitikus, Muzslai Gábor és Etelka, a 2=1 házasmisszió vezetői és Vágvölgyi Gergely, a Vasarnap.hu főszerkesztője.

Fotó: Vasárnap.hu

 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás