Az államfő San Diego-i otthonában kereste fel a magyar születésű, zsidó származású, Edith Eger, azaz Éger Edit, írót, pszichológust, holokauszttúlélőt. Novák Katalin a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át a 95 éves terapeutának, aki a poszttraumás stressz-szindróma kezelésében szerzett hírnevet. Éger Editet a saját, háborús időkben szerzett traumája okozta szenvedés enyhítésének szándéka indította el a pszichológusi pályán. A náci koncentrációs táborban megélt időszakról szól A Döntés című, 2017-ben megjelent visszaemlékezéskötete, amely a The New York Times és a The Sunday Times sikerlistáján szerepelt. Második könyve Ajándék – 12 lecke, hogy miként menthetjük meg az életünket címen 2020-ban jelent meg. Éger Edit a közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a „magyar szív és lélek mindig élni fog, sokáig”, és hozzátette, hogy ő mindig amíg csak él magyar lesz.

Novák Katalin csütörtökön ellátogatott az amerikai-mexikói határ kaliforniai szakaszán álló határfalhoz, ahol az amerikai vám- és határőrség helyi ügynöke adott tájékoztatást a jelenlegi migrációs tapasztalatokról. Az államfő érdeklődésére a határőr elmondta, hogy az elmúlt években egyre növekvő migrációs nyomással szembesülnek, főként Texasban, de a fal ellenére Kaliforniában is többen próbálkoznak. Hozzátette, hogy számukra a nemzetbiztonság fenntartása az elsődleges, de jelenleg erőforráshiánnyal és főként létszámhiánnyal küzdenek.

Novák Katalin Egyesült Államokbeli látogatásának hivatalos programjai hétvégén Los Angeles-ben folytatódnak, ahol a többi között egyetemen tart előadást a magyar családtámogatás lépéseinek tapasztalatairól, találkozik a nyugati parton élő magyar tudósokkal, helyi zsidó közösségi vezetőkkel, majd vasárnap részt vesz a református magyar közösség családi napján is. Kaliforniából az államfő az Egyesült Államok közép-nyugati államaiba utazik, ahol előadást tart, és szintén találkozik a helyi magyarok szervezeteinek képviselőivel.

Az államfő Egyesült Államokbeli hivatalos látogatásának első két napját New Yorkban töltötte, ahol felszólalt az ENSZ Közgyűlésén, részt vett az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett fórumán, tárgyalt António Guterres ENSZ főtitkárral, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával, valamint megbeszélést folytatott Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével, és több más nemzetközi, amerikai zsidó szervezet vezetőjével.