Sétányt neveznek el Horn Gyuláról a XIII. kerületben a volt szocialista kormányfő 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren – hozta meg a döntést a Fővárosi Közgyűlés múlt szerdán. A vitatott megítélésű politikusról elnevezendő közterület kapcsán azonnal fellángolt a vita. Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője azt javasolta, a közgyűlés ne nevezzen el sétányt Horn Gyuláról.

A XIII. kerület kezdeményezésére Horn Gyuláról neveznének el sétányt Fotó: Bors

„Tudjuk, volt olyan, hogy Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt. Amikor utcát nevezünk el róla, amellett is hitet teszünk, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani” – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester. „A volt kormányfőnek történelmi érdemei vannak a harmadik magyar köztársaság megteremtésében és az ország NATO-hoz való csatlakozásában, a szögesdrót lebontásában, a német egyesítésben, a pénzügyi konszolidációban, ezek alapján pedig érdemes arra, hogy közterületet nevezzenek el róla.”

Karácsony Gergely szerint meg lehet bocsátani a pufajkás múltat Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Alkotmányjogász: jogellenes Horn Gyuláról közterületet elnevezni

Egyáltalán nem igaz, hogy Horn Gyula a történelmi bűneit megbánta volna. Sohasem tette ezt. Sőt, éppen ellenkezőleg” – mondta a Magyar Nemzetnek Hetzmann Róbert. A Magyar Patrióták Közösségének elnöke hozzátette: Horn Gyula karhatalmistaként – akiket a köznyelv csak pufajkásokként emlegetett – az 1956-os szabadságharc leverésében olyan hatékonyan működött közre, hogy ezért 1957-ben Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet kapott.

„Egy ilyen intézkedés amellett, hogy mély sebet ejt Magyarország emlékezetpolitikájában, egyszersmind olyan nemzeti minimumokat éget fel, amelyek mindezidáig megdönthetetlennek számítottak” – nyilatkozta a lapnak ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász elmondta: a hatályos jogszabályok értelmében nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.