„A helyi szocialisták hátországaként működő Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezetőjének leváltása régen aktuális volt. De ami történik Zuglóban, az csak a tortaszeletek újraosztása, ezért menesztette Hadházy és köre a vezérigazgatót is. Ugyanakkor így is fontos pozíciók maradnak az MSZP-nél, hiszen a szocialisták holdudvara irányítja továbbra is a parkolási, közbiztonsági és a kulturális cégeket” – mutatott rá Borbély Ádám fideszes önkormányzati képviselő, aki szerint ha Hadházy Ákos és köre részéről a baloldalon valódi szándék lenne a helyi korrupció visszaszorítására, akkor felszámolták volna az egész céget.

„Korábban a feladatkörök jelentős részét ugyanis a polgármesteri hivatal látta el, ami átlátható és hatékony működést jelentett. A most kiírt vezérigazgatói pályázat kapcsán csak remélni tudjuk, hogy majd szakmailag felkészült, a kerületet ismerő jelöltre esik a választás” – hangsúlyozta a képviselő.

Borbély Ádám szerint Hadházynak csak a mandátuma miatt volt szüksége a zuglóiakra Fotó: Metropol/ST

„A Hadházy-féle társaság” viszont bejelentkezett még több pénzért és még több hatalomért. Azok az ügyek, amelyekkel saját korábbi szövetségeseit tartja sakkban Hadházy, mindig csak akkor kerülnek elő, amikor az érdekei úgy kívánják. Ne dőljünk be ennek a látványszínháznak, a tiszta kezek nagyon is mocskosak” – mondta el lapunknak a zuglói képviselő.

Mint ahogyan azt a Metropol megírta, Borbély Ádám képviselő úgy látja, hogy a választáson, majd a kerületben megszerzett pozíciókat Hadházyék arra használják, hogy a saját embereiket kifizessék, miközben folyamatos a pazarlás, az ingatlanvagyon felélése és a kerület eladósítása.

„A zuglói baloldal már a látszatra sem ad. A 2019-es győzelmüket követően azzal kezdtek, hogy a kerületet vezető baloldali koalíció valamennyi pártját kistafírungozták alpolgármesteri pozíciókkal, cégvezetői székekkel, és ki tudja, milyen tanácsadói szerződésekkel” – mondja a kormánypárti politikus. „Egyes cégekben több olyan személyt helyeztek el főállásban, mint akik ténylegesen szakmai munkát végeznek. Ez a gyakorlat azóta sem változott.

„A szivárványkoalíció belharcában Hadházy Ákos és köre minden pozíciót és céget, ezen belül Tóth Csaba MSZP-s politikus székét és szerepét is átvenné, sakkban tartva a szocialistákat” – nyilatkozta lapunknak Borbély, aki hozzátette, hogy a kerület cégeinek működése lényegében átláthatatlan, kontrollálhatatlan.