Búcsúzik a nyári időjárás, közeleg a kora őszies idő! Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég, majd a déli órákra csökken a felhőzet, sok napsütés várható. Délutántól aztán nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől a nyugati határszélen már zápor, zivatar is előfordulhat. 28 és 34 fok között alakul a hőmérséklet – délkeleten lesz a legmelegebb. Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar miatt Győr-Moson-Sopron megyére és Vas megyére figyelmeztetést adott ki. Mint írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Hétfőn hidegfront érkezik, melynek hatására északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és eleinte északnyugaton, északon többfelé; később a déli és a keleti tájakon szórványosan alakul ki eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél egyre inkább megerősödik. 19 és 35 fok között változik a hőmérséklet – már csak a Tiszántúlon lehet rekkenő hőség.

MTI Fotó: Kallos Bea

Kedden erősen felhős lesz az ég. Eleinte délen és keleten lehet további csapadék, majd elszórtan fordulhatnak elő záporok. Élénk marad az északnyugati légmozgás. Mérsékelten meleg idő lesz 24–25°C körüli hőmérséklettel.

Szerdán marad a borongós, kora őszies idő, csak estétől északon csökken érdemben a felhőzet. Főleg délen, délkeleten lehet kisebb eső, zápor. 20–26 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Csütörtökön napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Csupán néhol lehet csapadék. Továbbra is élénk lesz a légmozgás. 24 fok köré melegszik a levegő – írja a Köpönyeg.