RETRO RÁDIÓ

Ők lehetnek a jövő nagy magyar űrkutatói





Irány az űr! címmel háromfordulós űrkutatási csapatversenyt hirdetett a magyarországi és a határon túli középiskolások számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT).



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.22.
irány az űr

A tanulmányi versenyre elindult a regisztráció, az első online forduló december 8-án zárul. Ezt követi majd még egy online forduló februárban és a legjobbak 2021 májusában már személyesen mérik össze az univerzummal kapcsolatos tudásukat Budapesten – olvasható a MANT honlapján.

A versennyel azt szeretnék megmutatni a szervezők, hogy az űrkutatás, az űrtevékenység minden reál tárgy tanításához alkalmazható hasznos, élő ismeretanyaggal szolgál, és a fizika mellett a kémiát, biológiát, földrajzot, informatikát is érdekessé lehet tenni az űr témakörével.

Ezért megéri

A verseny fődíja egy 3+1 fős utazás az az Európai Űrügynökség (ESA) legnagyobb létesítményébe, az Európai Űrtechnológiai Központba (ESTEC), a hollandiai Noordwijkbe. A második díj belföldi utazás Magyarország egyik legjelentősebb űripari cége, a több űreszközhöz alkatrészeket szállító Admatis Kft. miskolci telephelyére, valamint a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszékére. A csapat tagjai egy-egy okosórát is kapnak. A harmadik helyezett nyereménye nagyszabású laborfejlesztés az induló csapat iskolájában. A további értékes nyereményeken felül, minden díjazott diák térítésmentesen vehet részt a MANT 2021. évi nyári Űrtáborában.

Nevezés

A négyfős csapatok – három tanuló és egy felnőtt mentor – nevezését 2020. december 8-án 16 óráig (az első forduló utolsó napjának délutánjáig) várják az esemény honlapján, ahol minden további információ is megtalálható.

 





Ezeket olvastad már?
Óriási bejelentést tett a NASA: megtörtént az újabb történelmi holdra szállás

Óriási bejelentést tett a NASA: megtörtént az újabb történelmi holdra szállás

5 hétköznapi jel, ami arra utal, hogy Téged is raboltak már el ufók

5 hétköznapi jel, ami arra utal, hogy Téged is raboltak már el ufók

Csupán ezek az emberek élhetik túl a 2023-as világvégét: aggasztó számokat közölt az időutazó

Csupán ezek az emberek élhetik túl a 2023-as világvégét: aggasztó számokat közölt az időutazó

Ha ezeket a jelszavakat használod, nagy bajba kerülhetsz!

Ha ezeket a jelszavakat használod, nagy bajba kerülhetsz!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás