Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királykisasszony, aki nagyon magányos volt, nem született testvére, így nem voltak játszótársai. – Drága jótündér, olyan egyedül érzem magam. Látom, az ablakból, hogy a többi gyerek vígan játszik, én pedig mindig egyedül vagyok. Kérlek, küldj nekem egy barátot – mondogatta minden este lefekvés előtt a királykisasszony.

A születésnapja előtti éjszaka óriási vihar kerekedett, másnap a királykisasszony sétálni indult a kertbe, mikor a kedvenc cseresznyefája tövébe ért, látta, hogy az egyik bokorban mozog valami. Közelebb ment és látta, hogy egy árva kiskutya reszketett alatta sárosan, megázva. – Szegény kutyus, egyet se félj, innentől én vigyázok rád, és te énrám – mondta, majd nem törődve szép ruhácskája tisztaságával magához ölelte a kutyakölyköt, aki azonnal érezte, jó kezekben van és hálásan odabújt a királykisasszonyhoz.

Ettől kezdve, míg éltek, elválaszthatatlanok voltak.

Fotó: shutterstock