RETRO RÁDIÓ

Kiderült, hány kávé csökkenti az agyvérzés kockázatát! Te mennyit iszol meg egy nap?





A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével – állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.17.
egészség

A tudósok a területen végzett eddigi legnagyobb kutatásban 365 ezer 50–74 éves ember adatait követték több mint egy évtizedig. A kutatás egyik fontos eredménye szerint a naponta 2-3 csésze kávét vagy 2-3 csésze teát fogyasztóknál 32 százalékkal kisebb volt a kockázata az agyvérzésnek.

A stroke számlájára globálisan a halálozások 10 százaléka írható, a demencia pedig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma világszerte, 2050-re már mintegy 130 millió embert érinthet.

A UK Biobank adatbázisa alapján végzett kutatásban résztvevők maguk számoltak be arról, hogy mennyi kávét és teát ittak naponta. A kutatás ideje alatt a 365 ezer résztvevő közül 5079-nél alakult ki demencia, és 10 053 esett át legalább egy agyvérzésen.

A tanulmány szerint azoknál csökkent legjobban az agyvérzés vagy a demencia kockázata, akik naponta 2-3 csésze kávét vagy 3-5 csésze teát, vagy vegyesen 4-6 csésze teát és kávét ittak.

A napi 2-3 kávét vagy 2-3 teát fogyasztóknál 28 százalékkal kisebb volt a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak vagy teáztak.

A kutatást végző Jüan Csang és kollégái, a kínai Tiencsini Orvosi Egyetem tudósai megállapították, hogy a kávézás önmagában vagy a kávé és tea fogyasztása szintén kapcsolatba hozható az agyvérzés utáni demencia kialakulásának alacsonyabb kockázatával.

A Plos Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint a kávé és a tea mérsékelt fogyasztása külön-külön is, valamint a kávé- és teafogyasztás kombinálva is csökkentheti az agyvérzés és a demencia kockázatát.

A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a UK Biobank adatbázisa a teljes népesség viszonylag egészséges mintáját képviseli, ezért nem biztos, hogy a tanulmány megállapításait általánosítani lehet. Bár lehetséges, hogy a kávé és a tea védelmet nyújthat az agyvérzés, a demencia és az agyvérzést követően kialakuló demencia ellen, a kutatók szerint ebből nem lehet ok-okozati összefüggésre következtetni.

Ma már javasolják a kávé fogyasztását (Fotó: Shutterstock)

Tara Spires-Jones, az Edinburgh-i Egyetem Demenciakutató Intézetének vezetője – aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében – kiemelte, hogy további kutatásokra van szükség a tea és a kávé, valamint az agyvérzés és a demencia kockázata közötti lehetséges biológiai összefüggések teljes körű megértéséhez.

Kevin McConway, az alkalmazott statisztika emeritus professzora pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az agyvérzés és a demencia kockázata nem egyenletesen növekedett vagy csökkent a tea és a kávé fogyasztásával.

Az agyvérzés vagy a demencia kockázata alacsonyabb volt azoknál, akik viszonylag kevesebb kávét vagy teát ittak, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak, viszont egy bizonyos kávé- és teamennyiség után a kockázat ismét növekedni kezdett, míg végül magasabb lett, mint azoknál, akik nem ittak semmit – magyarázta.

McConway hozzátette: a napi 7-8 csésze kávét fogyasztóknál az agyvérzés kockázata magasabb volt, mint a nem kávézóknál, és jóval magasabb a napi 2-3 csészét fogyasztóknál.





Ezeket olvastad már?
Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

40 napig csak narancslén élt a nő: ez történt a testével – Videó

40 napig csak narancslén élt a nő: ez történt a testével – Videó

Meglepő akadályokat görget az élet néhány csillagjegy elé ma

Meglepő akadályokat görget az élet néhány csillagjegy elé ma

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás