Az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafára kiránduló tömeg. Az önkormányzat felhívásai ugyan jelentősen mérsékelték a látogatók számát, de a múlt hétvégén még mindig többen érkeztek a Normafára, mint ahány autó parkolni tudott – indokolta a próbajáratra vonatkozó javaslatát a Hegyvidéki Önkormányzat.

A tájékoztatás szerint a BKK 212N Normafa jelzéssel már a héten elindítja a szombaton és vasárnap 9.00 és 15.40 óra között közlekedő, 20 percenként induló buszjáratát.

Az önkormányzat által megnyitott és ingyenessé tett Jagelló úti parkoló mellől induló busz a 212-es jelzésű járat útvonalát követi, visszafelé pedig a Csörsz utca felé közlekedik, majd a BAH-csomópont előtt a Jagelló parkolónál fordul vissza a Normafa irányába – tudatták.

A járat normál díjszabással vehető igénybe és az önkormányzat ingyen maszkot biztosít a próbajárat azon utasai számára, akik otthon felejtették a sajátjukat – tették hozzá.

Kiemelték: a 212N azok számára nyújthat segítséget, akik mindenképpen a Normafát választják kirándulásuk célpontjaként, de nem terhelnék autójukkal a területet, és azt sem szeretnék, ha visszafordítanák őket a rendőrök, rendészek, vagy órákig kelljen parkolóhelyet keresniük.

Az önkormányzat a közleményben ismételten arra kéri azokat, akik a Normafát választják szabadidős tevékenységükhöz, hogy tartsák egymástól a megfelelő távolságot.

 

Az elmúlt hetekben komoly közlekedési és parkolási gondokat okozott a Normafa Parkba kiránduló tömeg. Ezért a Hegyvidéki…

Posted by Hegyvidék – Több mint kerület on Wednesday, December 2, 2020