RETRO RÁDIÓ

Ne halogasd a döntést, most itt a remek alkalom!





Rengeteg megbeszélés, fontos döntés vár a Mérlegre, és talán nem mindegyik hozza meg a várt eredményt. Mégsem lenne jó halogatni, mert később még lesz esély a módosításra, viszont most van meg az alkalom, és a szükséges jó hangulat ezek átbeszélésére.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.05.
horoszkóp

Horoszkóp

Kos (03. 21. – 04. 20.)

Az ünnepi időszak arra is jó, hogy rendezze a mostanság összekuszálódott sorokat, és elsimítsa az ellentéteket a családon belül, sőt, még a barátai között is. De vigyázzon, mert csípős nyelvével új sebeket ejthet.

Bika (04. 21. – 05. 20.)

Nem tudja nem észrevenni, hogy valaki a környezetében másképp viselkedik, mint egy baráthoz illik. Előbb kíváncsi rá, aztán már akarja is őt. Ebből a kapcsolatból még bármi lehet, főleg, ha elég nyitott hozzá.

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

A körülményeket nem lehet megváltoztatni, viszont lehet alkalmazkodni hozzá. Lehet, hogy már nagyon elege van bizonyos dolgokból, de csak akkor változtathat a helyzeten, ha felturbózza magát, és végre elhagy néhány elavult módszert. Húsvét hétfőjén csak pihenjen, a küzdelem még várhat!

Rák (06. 22. – 07. 22.)

Ma megértőbb és kedvesebb partnerével, mint a korábbi hetekben, így aztán mindent el is érhet nála. Szinte az ujja köré csavarhatja. A figyelmességével, törődésével mutassa ki, hogy értékeli az odaadását!

Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)

Talán még bizonytalankodik, de elérkezett már az idő, hogy a párkapcsolatára vonatkozóan dönteni tudjon. A viharok elcsitultak, s józanul, harag és elfogultság nélkül tud dönteni a közös jövőről. Higgyen benne, hogy együtt elérhetik a céljaikat!

Szűz (08. 23. – 09. 22.)

Nehezen talál megoldást egy fontos családi problémára. De a partnere szüleit, rokonait ne vonja be a döntésbe. Tévútra viszi a sokféle vélemény, igény és akarat. Most csak az intuíciójára hallgasson, ha két lehetséges megoldás közül kell választania.

Mérleg (09. 23. – 10. 22.)

Rengeteg megbeszélés, fontos döntés vár önre, és talán nem mindegyik hozza meg a várt eredményt. Mégsem lenne jó halogatni, mert később még lesz esély a módosításra, viszont most van meg az alkalom, és a szükséges jó hangulat ezek átbeszélésére.

Skorpió (10. 23. – 11. 22.)

Barátai, családtagjai jó ötleteket adnak, próbálja ezt kihasználni. Az nem tisztességtelen, ha mások elvetélt ötleteit tovább dolgozva valami új dolgot hoz létre. A bolygók a magányosoknak új társat hozhatnak - de ne idegenben keresgélje őt!

Nyilas (11. 23. – 12. 21.)

A bolygók jelzése szerint remek a hangulata, és hosszas beszélgetésekbe bonyolódhat az ünnepi asztalnál. Arra az egyre figyeljen, hogy ne akarjon meggyőzni senkit, és ne menjen bele világnézeti kérdésekbe.

Bak (12. 22. – 01. 20.)

Békés, harmonikus napra számíthat, rég volt már ennyire gondtalan! Ossza meg az örömét másokkal is, és egy kicsit felejtkezzen meg a problémákról. Nem kell mindig mindent a vállára vennie...

Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)

A jó szándékú (vagy legalábbis annak tűnő) segítség is okozhat problémát. Például azért, mert akitől kapja, az olyan elvárásokkal áll elő, amelyek ellenkeznek az elveivel. Bátran mondjon nemet! Ezt leszámítva egyetértés, harmónia jellemzi ezt a napot.

Halak (02. 19. – 03. 20.)

Ha a szűkebb család tagjaival ünnepelhet, akkor minden oka meglesz az örömre. Jó híreket kaphat, és most egy olyan személy is kifejezheti szeretetét, aki egyébként mindig is tartózkodó volt. Jól esik önnek az a figyelem, amivel a szerettei körbeveszik.





Ezeket olvastad már?
Feláras lesz az árnyék a magyarok körében népszerű ország vendéglátóhelyein

Feláras lesz az árnyék a magyarok körében népszerű ország vendéglátóhelyein

Létezik kifejezetten húsvéti könyv? Nagyobb a választék, mint gondolnád!

Létezik kifejezetten húsvéti könyv? Nagyobb a választék, mint gondolnád!

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

Ennek a csillagjegynek különösen jól alakulnak a dolgok nagypénteken

Ennek a csillagjegynek különösen jól alakulnak a dolgok nagypénteken

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás