A Google-ban az egyik leggyakrabban keresett fogalom a „betegségek lelki okai”. Vajon ez a jelenség az online öngyógyítás szüleménye, vagy azé, hogy a fájdalom oka valóban a lélekből is fakadhat? A szakemberek szerint akkor beszélünk pszichoszomatikus tünetről, ha olyan krónikus, fizikai fájdalom jelentkezik, amelynek nincs kimutatható magyarázata. Az érzések más és más idegpályáinkon haladnak keresztül, vagyis minden érzésnek megvan a saját frekvenciája.

 

A léleknek is van immunrendszere

A pszichoszomatikus fájdalom csillapítása nem egyszerű, ugyanis gyakran már a felismerése is akadályokba ütközik. Számos beteg elutasítja a pszichoterápiát, mert gyengeségként éli meg, hogy lelki rosszulléte testi tünetekkel párosul. Pedig ez lehet egy belső utasítás arra, hogy változtasson az életmódján, nézzen szembe a problémáival. A pszichoszomatikus betegségek kialakulásában és fennmaradásában az érzelmi megterhelések nagy szerepet játszanak, éppen ezért, ha a ezeket kezelik, a betegség tünetei is csökkennek. Tudomásul kell venni, hogy a léleknek is van immunrendszere.

A lélek fájdalma hat a testre is – Fotó: Shutterstock

Kínai medicina

A keleti orvostudomány több mint ezerféle betegség lelki okait vette lajstromba, évezredes megfigyelések és tapasztalatok alapján. Néhány érdekes ok-okozati összefüggés a listából:
• Fogszuvasodás
Jelentése: A védekezőképesség elfojtása. A fogak épségének elvesztése együtt jár az önbizalom elvesztésével.
Amit tenni kell: Tanuljunk meg lelki szinten védekezni, küzdeni önmagunkért. Lazítsuk fel az élet kemény dolgait, oldjuk fel megkövült részeinket. Ne váljunk szellemi szinten fogatlanná.
• Könyökizület
Jelentése: A világot magunkhoz ölelhetjük, vagy átverekedhetjük magunkat rajta. Ha fáj, akkor az emelőkar kibillent a funkciójából, rugalmatlanná válik. Talán túl erőszakosan próbálunk ellenállni a változásoknak.
Amit tenni kell: Megvizsgálni, hogy mit szeretnénk igazán, amikor minden követ megmozgatunk? Milyen be nem vallott becsvágyak irányítanak? Próbáljuk meg elfogadni, hogy az élet folyamatos változás és változzunk bátran, ahogy a helyzet megkívánja.
• Duzzadt szem
Jelentése: Nem akarjuk látni a világot és a a helyünket a világban. Félünk előre tekinteni, belefáradtunk az élet küzdelmébe.
Amit tenni kell: Vegyük észre, melyek azok a tényezők, amelyek gátolják fejlődésünket, továbblépésünket.

Egy testrész

– begyulladhat, ha szellemi-lelki szinten akut terhelés van jelen.
– elgennyesedhet, ha valami idegen hatolt a szervezetbe, amit el kell távolítani szellemi-lelki téren is.
– túlfeszülhet, megrándulhat, amikor túlzott igénybevételről van szó, melyet meg kell szüntetni.
– kificamodhat, amikor szellemi-lelki téren valami nincs rendben, helyre kellene igazítani.
– elgyengülhet, amikor erősíteni, támogatni kell valamit.
– működésében zavar keletkezhet, ha valami zavaró van a valóságban.