Gyermeket gyászolni a legnagyobb fájdalom, amit egyedül sokaknak nem sikerül feldolgozni. Komoly kapaszkodó lehet, amikor megtapasztalják, hogy más is átélte azt, amit ők és ha lassan is ugyan, de van remény a felépülésre. Ebben segíthet sokat az Árva Szülők Alapítvány.

Fotó: ÁSZA

Késztetés a segítségre

– Aki tudja, hogy mi lesz, és mi fog következni, az szeretne segíteni. Egyszerűen késztetése van rá, hogy segítsen – emlékezett vissza a saját indíttatására Joó Gabi, aki 5 évvel ezelőtt veszítette el 19 éves lányát, és személyes tapasztalatát felhasználva szeretne másoknak vigaszt nyújtani. -A csoport 5 évvel ezelőtt alakult meg. Kezdetben hárman voltunk, majd beindult az egész, és már egy 550 fős Facebook csoportunk van. 3 éve alapítványként is működünk, ez lesz az első év, amikor már kaphatunk adományokat is – mondta Joó Gabi, az Árva Szülők Alapítvány kitalálója. – Reménykedem benne, hogy majd könyveket is tudunk írni a témában. Egyelőre egy mindenki számára elérhető füzetet szeretnék készíteni.

A tabu téma

Az árva szülővé válás tulajdonképpen tabu téma, amiről sokan nem mernek kérdezni, másokban pedig fel sem merül a gondolat, hogy bármit is lehetne kérdezni azoktól, akiknek meghalt gyermekük. – Mindenki úgy hiszi , hogy „velem nem történhet meg” – de végül mégis megeshet – összegezte Gabriella, hogy szerinte mi is lehet az oka annak, hogy a gyermek elveszítése miért nem a közbeszéd része – Vannak olyan kultúrák, ahol nyíltan beszélnek a kérdésekről, és valószínűleg úgy könnyebb lehet a korai halál kezelése. A csoportnak és az alapítványnak lényegében kettő főbb célja van, az egyik a szülők felé nyújtott támogatás, a másik az emberekben való tudatosítása a problémának, hogy felhívjuk rá a figyelmet.

Ebbe belehalok!

-Sokan mondták, hogy én ebbe belehalnék, de van élet a gyerek halála után is, csak fájdalmas. Túl lehet élni a túlélhetetlent. Fontos, hogy a család ne sürgesse a tovább lépést – emlékezett vissza Gabi arra, hogy számára milyen volt a feldolgozás időszaka. Türelmesnek kel lenni, hiszen ezt a veszteséget a gyászolónak elfogadni is tovább tart. – A gyásznak több fázisa van, az első a külső szemlélődés, amikor fel sem fogja még az ember, hogy mi történik, és várja, hogy visszazuhanjon a régi életébe. A második a harag a társadalom felé, amikor minden pozitív dolog fájdalmat okoz. Ilyenkor kezdődik az elszigetelődés és a visszahúzódás, és utána jön a harmadik fázis, a magárahagyatottság, és már a szülő nem tudja, hogy mit kell tennie. Elkezdi a dolgokat elfojtani, ami gyakran fizikai betegségek kialakulását is okozhatja.

Kicsúszik a lábuk alól a talaj

Nagyon sokan kiesnek a munkából a krízis helyzet miatt. Otthon maradnak, és semmilyen támogatást kapnak. Csak a család segítsége marad – mesélte az alapítvány alapítója, aki többek között ezért is reméli, hogy ők majd tudnak egyszer segíteni az ilyen helyzetekben. Fontos a tudatos gyógyulásterápia. – Én neveztem el így a módszert és nagyon hatásosnak tartom. A lényege, hogy felismered magad a helyzetben, és tudatosan kezeled azt – mutatott rá ez egyik konkrét módszerre, ami hatalmas lökést ad a felépülés folyamatában.

A család kiút lehet

A legfontosabb kérdések egyike az, hogy hogyan tovább a tragédia után? –Aki teheti vállaljon gyereket, hiszen az a boldogság, bár nem feledteti a múltat, de ad annyi pluszt, hogy enyhítse a fájdalmat. Ha ez valamiért nem lehetséges, akkor a kisállat tartása, vagy mások támogatása is segítheti a gyógyulást – tanácsolja Gabi, aki saját tapasztalata és a csoportban látottak alapján ezt látja a legnagyobb segítségnek.

Éves találkozó

Minden évben tartanak találkozót a ÁSZA tagjai. Az egyik ilyen a budapesti, amit minden évben január 19.-én szerveznek a Margit-hídnál. Ez agy fajta szertartás, amikor fehér lufikat engednek el, rajtuk az elvesztett gyermek nevével.

 

Ha szeretné támogatni az alapítványt:

ÁSZA 10918001-00000096-37030015 számlaszám.

Iban szám: HU49 1091 8001 0000 0096 3703 0015

Adószám:18978432-1-13