Te ezt minek hívnád? Ezt akarja feleségül venni ez a férfi- Fotó





A fiatalember ajándékokkal halmozza el, drága ruhákat és telefont vesz neki, sőt még meg is kérte a csinibaba kezét, aki mindezért semmit nem vár tőle.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.10.
szexbaba

A 36 éves kínai férfi, Xie Tianrongot már tíz éve vonzzák a szexbabák, de eddig nem volt pénze arra, hogy beszerezzen magának egy ilyen „társat”. Egy évvel ezelőtt vette meg magának Mochit, akivel mint mondja, azóta megismerte az igazi kötődést és szerelmet.

 

A férfi tényleg úgy tesz, mintha egy igazi nővel élne együtt, ráadásul ajándékokkal is elhalmozza kedvesét. A babának már rengeteg ruhája, cipője van, de iPhone-nal is meglepte párja. A férfi azt élvezi igazán, hogy Mochi sosem kér tőle semmit. Korábbi kapcsolataiban nagyon zavarta, hogy sok mindent vártak el tőle a nők, akik nem is igazán érdeklődtek iránta, mert egyfolytában a telefonjukat nyomkodták jelenlétében. Mochi, akit igaz társának tart, persze nem tesz ilyet.

A férfi egyébként állítja, se csókolózni és szeretkezni nem szokott a babával, annyira tiszteli. Mi több, szerinte „társa” bőre túl érzékeny a testi érintkezéshez, ezért is próbálja megóvni. Úgy tűnik, kapcsolatuk egyre komolyabbra fordul, a férfi ugyanis eljegyezte a szexbabát, akivel továbbra is tiszta, és ártatlan szerelemben kívánja élni az életét - írja a The Sun. A lánykérés komolyságát bizonyítja az is, hogy a férfi baráti körében zajlott.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás