A kormányzati portálon azt írták: a Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi” nevű applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a sok embert fogadó szolgáltatók (például mozik, színházak, koncertek, fesztiválok, sport és egyéb rendezvények szervezőinek, vagy akár éttermek) dolgát.

Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól – a védettségi igazolvány felmutatása helyett – akár QR-kód leolvasóval is ellenőrizheti, hogy a látogató oltott-e vagy sem. Az alkalmazás Androidos és iOS-es mobiltelefonokra is letölthető, és az a szolgáltatóknak és az oltottaknak is ingyenes. Az alkalmazást használó szolgáltatók pedig nemcsak a beléptetést tudják így egyszerűsíteni, hanem jelentősen tudják vendégkörüket is növelni – jegyezték meg. Az alkalmazás az első védőoltás rögzítése után gyakorlatilag azonnal képes igazolni az oltás tényét, mert közvetlenül össze van kötve az oltóorvosok által használt informatikai rendszerrel (az EESZT-vel). Az alkalmazás így egyértelműen jelzi az oltás hiányát is. Kiemelték azt is, a mobilalkalmazás tehát az oltás tényét igazolja, a vírusfertőzésen való átesettséget nem. Így utóbbit továbbra is csak a védettségi igazolvány igazolja – tették hozzá. A koronavirus.gov.hu oldalon megosztották az alkalmazás letöltésének linkjeit, valamint a használatát lépésenként írásban és videókkal is ismertették.