RETRO RÁDIÓ

Varga Judit: Az alaptörvény-módosítás a haza, a családok és a gyermekek biztonságát szolgálja





A kormánynak az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslata a hazánk, a családok és a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Országgyűlés szerdai ülésén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.18.
alaptörvény

A tárcavezető expozéjában kiemelte: az alaptörvény élő keret, amely védelmezi a magyarság önazonosságát, kifejezi értékrendszerét, megtestesíti akaratát és meghatározza létezésének legalapvetőbb közjogi formáit. Védendő értékként határozza meg a családot, az utódainkat és a nemzeti kultúrát - sorolta.

Úgy vélte, azonban manapság ezek az értékek veszélybe kerültek, „a két nem teremtettségét is viszonylagossá tevő, egyesek szerint progresszív gondolatkészlet” növekvő aggodalomra ad okot. Az emberi közösségek formáira és tartalmára vonatkozó természeti törvényszerűségek, az azzal harmonizáló és a közösségek fennmaradását biztosító fogalmak relativizálása, felhígítása, folyamatos fenyegetettsége kétségeket támaszt, hogy megvédhetők-e az eljövendő generációk érdekei, jogai és jóléte - magyarázta.

Kitért rá: a javaslat a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok függetlenségét is erősíti azáltal, hogy legalapvetőbb szabályait sarkalatos törvényhez köti. Az alaptörvény a korábbi alkotmányhoz képest önálló közpénzekről szóló résszel rendelkezik, de az alkotmányozó a közpénz fogalmát eddig nem határozta meg - mutatott rá. Hozzátette: a javaslat ezt pótolná az átláthatóság és a jogbiztonság garantálása érdekében.





Ezeket olvastad már?
Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Sokkoló tragédia: orosz rulettet játszott, agyon lőtte magát egy 15 éves fiú Nagyatádon

Sokkoló tragédia: orosz rulettet játszott, agyon lőtte magát egy 15 éves fiú Nagyatádon

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás