RETRO RÁDIÓ

Újpesti íjász-botrány: milliárdos is lehet a kár





Hivatali visszaélés, közokirat hamisítás, hűtlen kezelés és csalás – ez mind megvalósulhatott az újpesti Íjász Csarnok ügyében. A Fidesz újpesti frakciója vizsgálóbizottságot szeretne, és fegyelmi eljárást kezdeményezett Déri Tibor polgármester és Czigler László alpolgármester ellen.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.09.22.
IV. kerület korrupció

A 2019-es önkormányzati választások előtt Újpest Önkormányzata egyhangúan úgy döntött, hogy a fővárossal együttműködésben eladja egy telkét a Magyar Íjász Szövetségnek (MÍSZ), hogy ott sportolóinak egy Íjász Központot építhessen. Ezt később az új polgármester, Déri Tibor ellehetetlenítette, majd a milliárdos kártérítési igénnyel szembesülve pánikszerűen próbált a MÍSZ-szel egy csereingatlanban megállapodni. Így azonban vélhetően több százmillió forintos – de akár milliárdos – kárt okozott az újpesti önkormányzatnak. Emiatt ma a Külső-Szilágyi út mellett egy közművek és közúti kapcsolat nélküli telken egy félig elkészült Íjász Csarnok áll.

Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, csalás

A Nagy István újpesti Fidesz-frakcióvezető által a csütörtöki sajtótájékoztatón bemutatott dokumentumok szerint a MÍSZ tulajdonában álló telekre hozott változtatási tilalom jogellenes. Az Önkormányzat által megrendelt értékbecslés alapján akár százmilliós eltérés is lehet az önkormányzat kárára. Ráadásul a megállapodás a félig a fővárosi tulajdonú ingatlanokat az újpesti önkormányzatéinak állítja be. Nagy István szerint ezért alapos a gyanú arra, hogy hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés és csalás történhetett. A sajtótájékoztató teljes anyaga itt érhető el.

3 éve nem teljesült ígérettel kampányol újra a baloldal

Ugyanazzal az ígérettel kampányol az újpesti ellenzék a vasárnapi időközi választás kapcsán, mint 3 éve: zebrát létesítenének a Virág utca és a Nyár utca kereszteződésbe. A veszélyes helyre 2019-ben Kanász-Nagy Máté, az LMP körzeti jelöltje már ígért zebrát, ha rá szavaznak. Kanász-Nagyot meg is választották, viszont az eltelt 3 évben egy ecsetvonás nem történt az úttesten. A kereszteződésben – ami mellett egy iskola és egy óvoda is található – most újra ott virít két tábla, amelyek megígérik a zebrát, amennyiben a lakosok vasárnap az ellenzék jelöltjére szavaznának... 3 év után újra...

Vasárnap eldől egy újpesti mandátum sorsa

Időközi önkormányzati választás lesz vasárnap Újpest 12-es körzetében. A baloldali szivárványkoalíció jelöltje az LMP-s Maholányi Zsolt lesz, első számú kihívója pedig a kormánypárti Jókay Attila, aki 2010 és 2019 között már egyszer a körzet képviselője volt. Rajtuk kívül indul még Márkus Krisztián Zsolt (Mi Hazánk) és Fehérvári Zsolt István (Munkáspárt-ISZOMM) is.

3 év után ugyanazzal a nem teljesült ígérettel kampányol a baloldal Fotó: Metropol/Bánkúti Sándor

 





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás