RETRO RÁDIÓ

Új város születik! Teljesen átváltozik a Nyugati környéke





Magyarország első számú pályaudvara lesz a Nyugati - jelentette be a Facebook-oldalán szerdán a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.20.
VI. kerület XIII. kerület Újratervezés

Fürjes Balázs a szerdán tartott sajtótájékoztatón ismertette, hogy új funkciókkal töltik meg az Eiffel-csarnok műemléki épületét, rendbe teszik a Nyugati pályaudvar teljes környezetét.

Az államtitkár kiemelte: a Nyugati pályaudvar a belváros egyik legértékesebb része, kiterjedt vasúti üzemi területekkel. Megújításával 23,5 hektár, vagyis közel két Városmajornyi terület szabadulhat fel és nyerhet teljesen új funkciót Budapest szívében. Új közpark, minőségi zöldterületek, kultúra, sport, középületek kaphatnak helyet – mondta.

Kiemelte, a Nyugati tér a felszínen gyalog szinte átjárhatatlan. A pályaudvar és az üzemi területek elvágják egymástól a VI. és XIII. kerületet. A környék sűrűn beépített, kevés a kikapcsolódásra alkalmas park, zöldterület.

Fürjes Balázs elárulta, milyen komplex feladat vár majd a tervezőkre

Olyan tervezőcsapatot keresünk, akiknek megvan a kellő tudása, tapasztalata és kreativitása egy ennyire összetett városépítő feladathoz, emellett képesek mérnöki precizitással tervezni, és a vasúthoz is értenek” – tette hozzá.

Új város születik (Fotó: Facebook)

Íme a tervezők feladata:

1. Új mélyállomás és felszíni, fedett peronok tervezése

  • A mélyállomás először fejállomásként működik majd, de úgy építjük meg, hogy később a Duna alatti vasúti alagúttal is összeköthető legyen.
  • Ha mindez megvalósul, a Nyugati forgalmi kapacitása a duplájára nő.
  • 2. A műemléki Eiffel-csarnok teljes újragondolása

  • A vasúti vágányok kikerülnek innen, így új funkciót kaphat az impozáns csarnoképület, izgalmas közösségi tér és találkozóhely jöhet létre.
  • 3. Az aluljárók megújítása

  • A jövőben a Duna alatti vasúti alagút és az északi és déli HÉV-ek összekötésével megvalósuló M5-ös metró is alagútban érkezik majd a Nyugatihoz, így több tízezer négyzetméter felszín alatti, felhasználóbarát, tágas, világos közlekedő kialakítása a feladat.
  • Felszámoljuk a sötét és lehangoló aluljárórendszert!
  • 4. A Nyugati térből színvonalas városi tér lesz!

  • A Westend előtti buszpályaudvarra és parkolóra nincs szükség ebben a formában.
  • A bevásárlóközpontot a parkoló autóktól csak nehezen lehet megközelíteni, a pályaudvarnak pedig nincs rendes kapcsolata a térrel.
  • Kinyitjuk a csarnoképületet a Nyugati térre, amit be is zöldítünk!
  • 5. Új közpark, középületek és kulturális funkciók is lesznek a Podmaniczky utcához közeli és a Ferdinánd híd mögötti vasúti üzemi területeken.

  • Új gyalogos és kerékpáros kapcsolatok jönnek létre a Városliget irányába és keresztbe a VI. és a XIII. kerület között. Így megszűnik az elvágóhatás, javul a szomszédos kerületek közötti kapcsolat.
  • A sűrűn beépített városrészek szomszédságába pedig beköltözik a zöld.
  • 6. Westend-parkolóház és a peronok összekötése

  • A cél, hogy a parkolóház P+R-funkcióként támogassa a vasutat, és a peronok közvetlenül elérhetőek legyenek.
  • „Ha mindez megvalósul, Budapesten egy teljesen új városrész születik – új közparkkal, minőségi zöldterületekkel és egy 21. századi, modern pályaudvarral. Amely egyszerre vasúti megálló, izgalmas közösségi tér és találkozóhely. A Duna alatti alagút megépítésével pedig a Nyugati Magyarország első átmenő rendszerű pályaudvara és a vasúti közlekedés első számú központja lesz” – közölte az államtitkár a Facebook-oldalán.





    Ezeket olvastad már?
    A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

    A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

    Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

    Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

    Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

    Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

    Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

    Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás