A rendőrök a helyszíni szemle alapján megállapították, hogy a 48 éves nő bűncselekmény áldozata lett, ezért emberölés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak, és elkezdték keresni a feltételezett elkövetőt, a férjet.

Az 51 éves gyanúsítottat péntek hajnalban elfogták az Újfehértóról Hajdúböszörménybe vezető út mellett. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a feleségével válófélben voltak, ezúttal is összeszólalkoztak, és a vita hevében késsel többször megszúrta őt – áll a közleményben.

A Tények információi a nő rászólt a férfira, hogy mosogasson el maga után, ezért kellett meghalnia.