RETRO RÁDIÓ

Sokkoló: ennyire kevés vakcina érkezik Magyarországra Brüsszelből tavaszig!





Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig az M1 aktuális csatorna kormányzati forrásból származó információi szerint.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.16.
koronavírus szállítmány oltás

A szombati adásban elhangzott, hogy a kabinet „egyértelműen elhibázottnak és lehetetlenül lassúnak tartja Brüsszel vakcinabeszerzését”. A kormány számításai szerint ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat, ezért a kabinet úgy döntött, hogy Magyarország nem vár Brüsszelre - tették hozzá.

Fotó: shutterstock

A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a tárgyalásokra - hangzott el a műsorban. Magyarország Kína mellett Oroszországgal is egyeztet, az M1 értesülései szerint Szijjártó Péter rövidesen Moszkvába utazik.

Kormánykörökben az orosz és a kínai vakcinát is hatékonynak és biztonságosnak tartják, hiszen mindkét készítménnyel már több millió embert beoltottak. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is. A kormány lehetségesnek tartja, hogy márciusig akár kétmillió ember beoltására is elegendő vakcina érkezik Magyarországra Brüsszelen kívüli forrásokból - hangzott el az M1-en.





Ezeket olvastad már?
Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás