Közeleg az év vége, Salamon fontos mérföldkőhöz érkezett. A Budakeszi Vadaspark mosómedvéje az elmúlt hetekben kilenc meccs eredményét tippelte meg nekünk, így mára profi jósnak mondhatja magát. Múlt heti előrejelzése is csont nélkül bejött, hisz 0-3-ra kikaptunk a Barcelonától, de még nincs veszve minden! Mivel a csoport másik mérkőzésén a Dinamo Kijev is kikapott 3-0-ra a Juventustól, még van esélyünk kijutni az Európa Ligára, és ehhez a legbiztosabb út az, ha ma este legyőzzük az ukránokat.

Szurkoljunk együtt!

A tét tehát komoly, ezt Salamonnal is letisztáztuk. A cuki mosómedve ennek ellenére sem futamodott meg, bátran igent mondott a megkeresésünkre. Letettünk hát egy papírt a kis jósunk elé, rajta a csapatok nevével, és egy kis elemózsiával. Majd azt mondtuk: „Bölcs Salamon, tekints a jövőbe! Először azt a jutalomfalatot edd meg, amelyik csapat ma este győzni fog”. A mosómedve ekkor felmászott a mindent eldöntő asztalra, és sajnos a Dinamo Kijev felé vette az irányt. A jutalomfalatot egy szempillantás alatt behabzsolta, de biztatásképp átballagott a Ferencváros oldalára, és ott is falatozott egy kicsit. Majd mint aki jól végezte dolgát, hátat fordított, és szép komótosan elballagott. Reméljük, ezúttal mellélőtt! A mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik az M4 Sporton. Hajrá Fradi!