RETRO RÁDIÓ

Salamon, a jós elárulja, mit játszik Magyarország Szerbia ellen





Ő itt Salamon, a Metropol focirajongó jósa. Most azt kértük tőle, hogy tippelje meg a Magyarorazág-Szerbia meccset.



Megosztás
Szerző: Holló Bettina
Létrehozva: 2020.11.15.
Állati Magyarország jóslás Szerbia Salamon

Sok dolga van mostanában Salamonnak, a Metropol cuki jósának. Korábban a Fradi BL-meccseit, és az Izland elleni Eb-selejtezőt is megtippelte nekünk, de kérésünkre a Nemzetek Ligája-mérkőzéseket is elvállalta. A magyar és a szerb válogatott október 11-én már összecsapott, és az akkor debütáló Könyves Norbert góljával már a 20. percben megszereztük a vezetést. Noha a második félidőben a szerbek többet támadtak, az eredmény változatlan maradt, vagyis 1-0-ra győztünk.

Salamon megint pesszimista

A visszavágó most vasárnap lesz, így megkértük a mostanra rutinos számító jósunkat, Salamont, hogy tippelje meg, ki lesz a győztes. Ehhez letettünk elé egy-egy papírt, rajta a csapatok nevével, és egy kis elemózsiával. Majd azt mondtuk:Bölcs Salamon, tekints a jövőbe! Edd meg először azt a jutalomfalatot, amelyik csapat ma este győzni fog”. A mosómedve ekkor felmászott a mindent eldöntő asztalra, és sajnos Szerbia felé vette az irányt. A jutalomfalatot egy szempillantás alatt behabzsolta, de biztatásképp átballagott Magyarország oldalára, és ott is falatozott egy kicsit. Majd mint aki jól végezte dolgát, hátat fordított, és szép komótosan elballagott.

Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

Olvasóinknak már korábban is szemet szúrt, hogy Salamon általában az ellenfél csapatát választja győztesnek, legalábbis eddig négyből háromszor így tett. Nincs mit tenni, a cuki mosómedve egész egyszerűen csak a megérzéseire hallgat, és észak-amerikai állatfajként egyébként is teljesen pártatlan. A legtöbb amit tehetünk, hogy vasárnap este 21 órakor nagy erőkkel szurkolunk a magyar csapatnak!

A cuki jós még velünk marad

Salamon nem utoljára tippelt nekünk. Legközelebb a Magyarország-Törökország meccs eredményét fogja megjósolni. A mérkőzés jövőhét szerdán lesz látható az M4 sporton. Bízzunk a legjobbakban!





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás