Az esküdtszék pénteken gyilkosságban bűnösnek találta a 78 éves Robert Alan Durstot. A gazdag családból származó sorozatgyilkos egészen mostanáig üzletemberként dolgozott. A férfi arról lett igazán híres, hogy óvatlanságból bevallotta az HBO „The Jinx: The Life and Deaths of Robert Durst” (magyarul Az elátkozott: Robert Durst halálos élete) című film forgatása közben, hogy megölte feleségét, Kathy Durstöt és még két embert – írja a TMZ.

Évekig nyomoztak

A férfi felesége, Kathy még 1982-ben tűnt el, és már akkor sokan sejtették, hogy Durst ölhette meg a nőt. Soha nem emeltek vádat ellene a gyilkosságért, de ez nem akadályozta meg Kathy családját abban, hogy pert indítsanak ellene, igaz Durst ebben a perben győzelmet aratott .

A rendőrség ezek után évekig nyomozott, mivel a férfi továbbra is gyanús maradt számukra. Robert a felesége eltűnése előtt már három évvel már egy másik nővel élt, de nem akart elválni Kathytől. A feleség ráadásul többször is panaszkodott arra, hogy a férfi bántalmazza. Kathy eltűnésének ügyét 1999-ben is csendben újranyitotta a rendőrség, és a nyomozás 2000 novemberében már a nyilvánosság előtt zajlott. A rendőrség az üggyel kapcsolatban beszélni szeretett volna Susan Bermannel, Robert Durst régi barátjával. Csakhogy karácsonykor valaki egy névtelen levélben értesítette a helyi rendőrséget, hogy van egy holttest Berman címén, amit a feladó tévesen Beverley Hillsnek írt. Ezek után meg is találták a nő holtest, akit egy nappal azelőtt valaki hátulról fejbe lőtt. Ebben az ügyben is előkerült Robert neve, de végül nem lett ebből sem semmi. Vízen lebegő emberi testrészek A férfi nevéhez az évek alatt összesen három haláleset is köthető lett, hiszen egyik szomszédja maradványait 2001 októberén kukászacskókban, a vízen lebegve találták meg. Bár a fejet sosem találták meg, sikerült azonosítani a holttestet, és kiderült, hogy 71 éves Morris Black az. Robertet október 9-én letartóztatták, és a kocsijában találtak egy fűrészt, pont olyat, amivel Black holttestét darabokra vágták, de még ez sem volt elég hozzá, hogy gyilkosságért el tudják ítélni. A tárgyaláson elsőre nem is jelent meg, így utólag mindössze két dolog miatt tudták elítélni, szökésért és a hulla feldarabolásáért.  

A bekapcsolt mikrofon buktatta le

A férfi életéből elsőre filmet készítettek: Andrew Jarecki rendező 2011-ben Ryan Gosling és Kirsten Dunst főszereplésével feldolgozta Robert Durst és az eltűnt felesége történetét. A film az All Good Things címet kapta, ami után Robert felhívta a rendezőt, hogy interjút szeretne adni. Így született a The Jinx: The Life and Deaths of Robert Durst, ami hat darab 40 perces részből álló HBO-s dokumentumfilm-sorozat lett, és Kathy Durst, Susane Berman és Morris Black halálát járta körbe. A forgatások alakalmával Robert többször is furcsán viselkedett, de a leghíresebb a legutolsó beszélgetés volt vele. Mivel a rendező szinte mindenkivel felvette a kapcsolatot az ügyben, így egyre biztosabban érezte a végére, hogy Robert tényleg egy gyilkos. Többek között Sareb Kaufmant is megkérdezték, aki Susan Berman volt élettársának a fia, akit a testvérével, Mellával együtt Berman nevelt fel. Így került Jareckihez egy levél, aminek a címzésében volt egy elírás: A város nevét Durst úgy írta, hogy BEVERLEY Hills. Ekkor már biztosak voltak a férfi bűnösségében és ehhez mérten készültek a sarokba szorításához. Kértek még egy interjút, amibe a Robert belement, de aztán mindig akadt valamilyen kifogása. Végül a beszélgetés megvalósult, és a végén Jarecki megmutatta a két levelet, amitől a kisebb sokkot kapott Durst öklendezve elismerte, hogy a Bermannak írt levelet akár ő is írhatta, de a rendőrségnek küldöttet biztosan nem, és szerinte a levelekben csak a BEVERLEY szó írása és az volt közös, hogy mindkettőt nyomtatott nagybetűkkel írták.(Tehát lényegében szerinte is ugyanaz a két hibásan írt a szöveg.) Az interjú végeztével Robert elment mosdóba, ami élete egyik legnagyobb hibája volt, mint az két évvel később kiderült. A férfi mikrofonja ugyanis bekapcsolva maradt és a nagy dolga közepette bevallotta a gyilkosságokat: „Elkaptak … Mi a fenét csináltam? Természetesen mindet megöltem” – motyogta ekkor magában a férfi. Bár Kaliforniában jelenleg moratórium van a halálos ítéletek ügyében, nem kétséges, hogy Robert Alan Durstre a legsúlyosabb büntetés vár.