RETRO RÁDIÓ

Pánik Soroksáron! Vérben fürdő ember őrjöngött a rendelő előtt





Egy magából kivetkőzött férfi miatt kellett kihívni a zsarukat a XXIII. kerületbe.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.16.
XXIII. kerület Sokkoló

Rémisztő pillanatokat kellett átélnie azoknak, akik kedden délután a dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézet környékén jártak. Az intézethez közeli utcában egy önmagából teljesen kikelt, több helyen vérző férfi kezdett el üvöltözni.

„Ijesztő, mi több, rémisztő pillanatokat élhettek át azok a járókelők, illetve betegek, akik kedden délután a dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézet környékén jártak. A rendelőintézet parkolójának utcájában – a lépcsősor előtti háznál – egy önmagából kivetkőzött, szemmel láthatóan nem beszámítható állapotban lévő férfi őrjöngve üvöltözött, miközben fejéből, karjából folyt a vér, s azt teljesen szétkente magán – számolt be az egészségügyi intézmény a nem mindennapi esetről.

„Természetesen intézetünk hívta a rendészet ügyeletét, hiszen betegeink, dolgozóink biztonságát is veszélyben éreztük, illetve biztonsági őrünk, portásaink is igyekeztek más irányba terelni a rendelőintézet előtti járókelőket. Hamarosan a soroksári rendészet szolgálati járműve, illetve a közterület-felügyelet gyalogosjárőr-párosa, majd három rendőrautó is megérkezett” – írták.

Először az őrjöngő férfinek sikerült meglépnie az egyenruhások elől. Mindössze vértócsákat és véres ruhadarabokat hagyott hátra.

Volt olyan kommentelő, aki már a rendelő leírásból is be tudta azonosítani, hogy ki lehetett az ijesztő úr.

„Én és a párom az úr szomszédságában lakunk. Eleinte próbáltam ignorálni, hogy késő éjjel ki-be járkálnak a kapun, ami hatalmas zajt csap , és hallgatni az esti meséjüket. TÖBBSZÖR átment a párom csitítani. Az a csend tartott kb. 2 napig. Azt sem tudják, hol vannak, annyira be vannak lőve” – írta a borzasztó történet alá a tapasztalatát egy, a férfi szomszédságában élő hölgy.

„A sarki ház egy drogtanya !” – fogalmazott az egyik hozzászóló, aki úgy tűnik nagyon jól ismeri a házat.

„A mentők rendőri kísérettel kórházba szállították az önveszélyes férfit. Az eset során más nem sérült meg„ - tudatta lapunkkal a BRFK Kommunikációs Osztálya.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás