Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az esetet Új-Zéland legnagyobb városából, Aucklandből jelentették. A zárlat ebben a városban – valamint a tőle mintegy 85 kilométerre található Coromandelben, ahová a fertőzött személy ellátogatott – hét, az ország többi részén pedig három napig tart majd.

Sajtótájékoztatóján Jacinda Ardern hozzátette, hogy az új fertőződést vélhetően a koronavírus delta variánsa okozta, ám ezt egészségügyi hatóságok még nem erősítették meg.

A miniszterelnök nem zárta ki azt sem, hogy további fertőződésekre bukkannak

A négyes, legmagasabb szintű zárlat értelmében bezárnak az iskolák, irodák és minden, nem létfontosságú cikket árusító bolt is.

A járvány miatt országos zárlatot jelentettek be Új-Zélandon Fotó: GettyImages

Ahogy nem sokkal korábban az egészségügyi tárca, Ardern is hangsúlyozta: csak az idejekorán meghozott szigorú korlátozások teszik lehetővé, hogy az élet minél előbb visszazökkenjen a régi kerékvágásba.

Mint mondta, azért döntöttek így, mert jobb egyből szigorítani és fokozatosan enyhíteni, mintsem alacsonyabb fokozatú zárlatot elrendelni, hogy aztán a járvány gyorsan terjedjen – fogalmazott.

Az ötmillió lakosú csendes-óceáni szigetországban eddig 2570 fertőzöttet regisztráltak, és 26-an haltak bele a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségbe (Covid-19).

Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az új fertőzésre alig egy nappal azt megelőzően derült fény, hogy a tervek szerint szerdán az ország jegybankja – a pandémia kezdete óta a fejlett országok közül elsőként – emelné a kamatlábakat.