RETRO RÁDIÓ

Mészárlásba torkollt a születésnap Tiszaújvárosban – ki hívta a brutális csapatot?





Halálos késelésbe torkollt egy kocsmai konfliktus Tiszaújvárosban péntek éjjel. A 30 évesen elhunyt Irhás Csaba családja vérbosszút esküdött. Ahogy ők mondják, nem közönséges verekedés, hanem gyalázatos mészárlás történt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.20.
brutális halál

Irhás Csaba, I. János, Rontó Lajos, B. József és H. Tibor hosszú évek óta elválaszthatatlan barátok és kollégák voltak. A hétköznap munkásszállón lakó kesznyéteni férfiak a szeretteiktől távol, Dunaföldváron dolgoztak vasbetonszerelőként. Pénteken éppen megkapták a fizetésüket, amitől igencsak jó lett a kedvük. Rá­adásul aznap köszöntötték a társaság egyik tagját, a születésnapos Jánost. Úgy döntöttek, ezt meg is ünneplik, és betértek az otthonuktól 12 kilométerre levő Tiszaújvárosban a Kispéntek nevű kocsmába. Ahogy szokták, kikér­ték a kedvenc italukat, ám utána elszabadult a pokol. A barátok összeverekedtek egy másik társasággal, aminek eredményeképp Csabit leszúrták, és rajta kívül még hármukat megkéselték.

Lajos elájult, ezért életben maradt

Rontó Lajost már kiengedték a kórházból, vele személyesen találkozhattunk. A férfi otthon lábadozik, és bár az agyrázkódás következtében csak szerettei segítségével tudott az ágyán felülni, összeszedte erejét, hogy elmondhassa a saját verzióját. „Talán én vagyok a legszerencsésebb, hiszen viszonylag könnyen megúsztam. Nekem a koponyám sérült és megrepedt az egyik bordám. Annak köszönhetem az életemet, hogy a támadók engem a fejemen ütöttek meg, amitől összeestem és elvesztettem az eszméletemet. Meggyőződésem, hogy a verekedők halottnak hittek, ezért már velem nem volt dolguk” – nyilatkozta a férfi, majd részletesen elmesélte, mi történt addig, amire emlékszik.

Rontó Lajos ájultan terült el a földön. Ez lehetett a szerencséje, mert halottnak vélték őt a támadók – Fotó:Bors

Erősítést hívhatotta kocsmáros?

„Csabit a pulttól nem messze meglökte egy háromtagú társaság egyik tagja, mire megkérdezte, miért nem képesek kikerülni, amikor láthatóan elég nagy a hely a kocsmában. Ezt tiszteletlenségnek vették, és megütötték őt. Mi a védelmére keltünk. Ők késsel támadtak, mi puszta kézzel próbáltuk a szúrásokat kivédeni – mondta a férfi, és hozzátette, hogy a pultnál dolgozó nő ekkor elkezdett telefonálni, nem sokkal később azonban nem rendőrök, hanem erősítés érkezett a kötekedőkhöz. A férfi emlékei szerint mintegy nyolc emberrel kellett volna elbírniuk, de erre nem voltak képesek.

Puszta kézzel a kések ellen

„Elszabadultak az indulatok. Hiába próbálkoztunk a védekezéssel, esélyünk sem volt fegyvertelenül és mindenféle támadásra alkalmas eszköz nélkül. Ők még boxert is használtak, de főleg késsel dolgoztak. Csabit az oldalán és a lágyékán érte a penge, szerintem még a helyszínen elvérezhetett” – hajtotta le a fejét Lajos. Tibor lapzártánkkor még válságos állapotban volt, Jánosra pedig szívműtét vár. Józsefet a hét elején jó eséllyel otthonába bocsátják. „Legalább 15 percig a földön feküdtem. Mire magamhoz tértem, minden csupa vér volt. Horrorfilmekben lehet csak ilyen borzalmat látni” – jegyezte meg Lajos, aki állítja: koráb­ban sosem találkoztak ellenlábasaikkal.

Két kisgyerek maradt apa nélkül

Juci néni nem tud beletörődni fia elvesztésébe – Fotó: Bors

Rontóné Juci, Csabi édesanyja képtelen beletörődni fia el­vesztésébe. „Soha nem voltak ellenségei, és nem volt egy kötekedős fajta. Becsülettel megdolgozott a megélheté­séért! Nem véletlen jött ide részvétet nyilvánítani még a polgármester is. Csabit mindenki szerette” – csuklott el a gyászoló anya hangja. Csabinak két asszonytól két gyermeke született. Egyikük 7, a másik 10 éves. Ők talán még fel sem fogják, hogy édesapjuk, a legfőbb támaszuk és védelmezőjük nincs többé. „Csabira még nagyon sokáig szükségünk lenne, de most a temetésére kell majd készülnünk. Természetesen kriptába helyezzük, mert az fel sem merülhet, hogy föld érje a koporsóját” – szögezte le Juci, aki szerint nem kérdés, hogy anyaként mit kell tennie a gyilkosokkal. „Ebben az ügyben nem csupán közönséges verekedésről van szó. Gyalázatos mészárlás történt. A végsőkig hajlandó vagyok elmenni!” – jelentette ki határozottan az asszony.

Három elkövetőt már elfogtak

A Bors elérte a kocsma vezetőjét, aki viszont nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni. Azt sem tartotta fontosnak, hogy cáfolja, hogy állítólag a rendőrség helyett erősítést kért a verekedést kezdeményezőkhöz. Amikor elmondtuk neki, hogy a sértettek szerint ezt tette, egyszerűen bontotta a vonalat. A rendőrség eddig az ügyben három férfit vett őrizetbe, a prügyi L. testvéreket. Hamarosan döntenek a letartóztatásukról.

 

Csabi, az áldozat vasbetonszerelőként dolgozott. Mindenki szorgalmas, dolgos fiatalembernek ismerte. Az oldalán és a lágyékán érte a penge – Fotó: Bors

 





Ezeket olvastad már?
Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön - Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás