RETRO RÁDIÓ

Megszakad a szív: konferenciabeszélgetés közben, 9 éves lánya karjai közt halt meg az anya





A 43 éves köztisztviselő épp online beszélgetésen vett részt kollégáival, amikor szívinfarktust kapott. A 9 éves lánya azonnal segítségére sietett, de már nem tudta megmenteni anyja életét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.17.
megdöbbentő halál

A köztiszteletben álló Nicola Madden épp egy online konferencián vett részt kollégáival, amikor szívinfarktust kapott. Lánya először ledermedt, de aztán érzékelve, hogy nagy a baj, megpróbált segítségére sietni. A történtekről a 9 éves Charlotte gyorsan értesítette apját is. A 43 éves nő életét azonban már nem tudták megmenteni – számolt be az esetről a Mirror. Az édesanya halála után gyűjtést szerveztek az egyik közösségi oldalon, ahol mindössze egy nap alatt már több mint 1,5 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze.

„Sok embert megérintett. Közel 20 évig voltam vele, van egy kilencéves lányunk. Elváltunk, de még mindig nagyon jó barátok voltunk. A legtöbb embernek még ez a luxusa sincs. Még mindig fájdalmas. Soha senki nem mondhatott rosszat róla. A begyűjtött pénz mennyisége sokat mond. Senki sem számít arra, hogy a 40-es éveiben meghal. Nem tervezi, hogy a 40-es éveiben pénzt tegyen el a temetésére, így ez hatalmas segítség a nyilvánosságtól számára” – mondta el a kislány apukája, aki már évekkel ezelőtt elvált Nicola-tól.





Ezeket olvastad már?
Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás