RETRO RÁDIÓ

Kihez lesz kegyes Fortuna? Már csak pár óra és minden kiderül





Az Ötöslottó e heti főnyereménye 17 hét halmozódást követően 3,3 milliárd forintos magasságban szárnyal.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.21.
szerencsejáték

A sorsolást közvetítő SzerencseSzombat műsorvezetői és meghívott vendégei a televíziózás történetének izgalmas mérföldköveit elevenítik fel a lottóshowban, az Ötöslottó sorsolás hangulatáról pedig ezúttal a Groovehouse gondoskodik.

Továbbra sem volt telitalálat az Ötöslottón, így 17 heti halmozódást követően a várható főnyeremény ezen a héten 3,3 milliárd forint. Minden idők legnagyobb, 6,4 milliárd forintos főnyereményén kívül – amelyet idén márciusban vitt el egy szerencsés játékos – utoljára több mint másfél éve volt a jelenleginél nagyobb Ötöslottó jackpot: tavaly áprilisban 29 hét halmozódás után 4,1 milliárd forintot vihetett haza egy játékos.

A hétvégi sorsoláson nem csak a telitalálatért izgulhatunk, hiszen november 20. és 28. között a Novemberi Extra Szerencsenapok akció is további nyereményekkel várja a játékosainkat.

Az akció napi és ráadás sorsolásán való automatikus részvételhez az Ötöslottó és a Hatoslottó esetében egy szelvényen legalább 1800 Ft, míg a Luxor esetében egy szelvényen legalább 1000 Ft értékben kell játszani (amely értékekbe a Joker játék(ok) értéke nem számít bele) bármely játékmódban. Az akció időszakában vásárolt akciós játékok között az Ötöslottó esetében összesen 9 x 1 millió forint és 45 x 100 ezer forint napi, valamint 1 x 10 millió forint ráadás, a Hatoslottó esetében összesen 9 x 1 millió forint napi, valamint 1 x 10 millió forint ráadás, míg a Luxor estében összesen 9 x 300 ezer forint napi, valamint 1 x 3 millió forint ráadás nyeremény kerül kisorsolásra.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás