RETRO RÁDIÓ

Kell ennél jobb indok? Ezért fontos beadatni a harmadik dózist a virológus szerint





Nagyjából tizedére csökken a 3. Pfizer-oltás után a megfertőződés és a súlyos megbetegedés kockázata. Ráadásul a védelem már két nappal a vakcina beadását követően kialakul.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.15.
3. oltás

Tízszeresen véd a 3. oltás egy új tanulmány szerint. Kemenesi Gábor virológus friss Facebook-posztjában a The New England Journal of Medicine folyóiratban megjelent friss tanulmányt mutatta be, amely a 3. oltással kapcsolatos izraeli tapasztalatokról számol be. A tanulmányból kiderül: az eredményt több mint egymillió, 3. oltás utáni, 60 év feletti ember adatainak összegzésével kapták meg. Kemenesi szerint a 3. oltás mellett érvel a tanulmány alapján, mert egyéni szinten jobb védelmet, társadalmi szinten pedig a vírus nehezebb terjedését jelenti a harmadik oltás. Mindez azért fontos, mert a delta-variáns némiképp csökkentette a vakcinák hatásosságát. Ez nem jelenti, hogy ne lennének továbbra is bevethetőek a súlyos megbetegedés és halálozás kivédésében, ám a fertőzés esélye az oltottak körében is megnőtt. Ezen az említett tanulmány adatai szerint a harmadik oltás a 60 év felettiek körében képes volt jelentős mértékben javítani – azaz egytizedére csökkentette azt.

Ezért adasd be a harmadik dózist! Fotó: Facebook

 





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás