RETRO RÁDIÓ

Katalin infarktust kapott útközben, de megbüntették tilosban parkolásért





Katalin éppen az orvosához tartott autójával, amikor rosszul lett és megfontoltan félreállt. Kórházba szállítása alatt megbüntették tilosban parkolásért.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.26.
IV. kerület Hihetetlen

Január 22-én éppen a körzeti orvoshoz indult a 74 éves Radványi Katalin, amikor rosszul lett az autójában. Hogy ne veszélyeztesse mellette ülő fogyatékkal élő fiát vagy mások testi épségét, azonnal félreállt. Míg ő úton volt a kórházba, a közterületesek 15 ezer forintra büntették meg, mert nem tartotta be az ötméteres távolságot egy kereszteződés után.

„Érhető, hogy megbüntettek, hiszen nem tudhatták, mi történt. Ugyanakkor felháborítónak tartom, ahogyan beszéltek velem a közterületesek„ - mondta el a Blikknek a nyugdíjas hölgy.

Katalin ugyanis megpróbálta az illetékes szerveknél elintézni a büntetés elengedését, azonban a történtek ellenére sem sikerült neki.

„Először azt mondták, hogy vigyem be a zárójelentést és a háziorvostól egy igazolást, illetve írjak egy kérvényt, hogy engedjék el a büntetést. Amikor ez meglett, kioktattak, hogy márpedig ezt a büntetést ki kell perkálni, mert amit ők kiszabnak, azt ki kell fizetni, fordulhatok én akár az államelnökhöz is. Ezután a férfi – mint kiderült, ő tette az autómra a büntetést – feletteséhez fordultam. Azt kértem, hogy vizsgálják ki az ügyet és együtt hallgassuk vissza a hangfelvételt is, de ez sem történt meg” - fejtette ki a lapnak.

A Blikk megkerestük az ügyben az illetékes, VI. kerületi Terézváros Önkormányzat Közterület-felügyeletet, ahol Gerencsér Mária sajtófőnök – Dobos Ágnes igazgató nyilatkozata alapján – közölte: a méltányosságot a rendőrség ítélheti meg, jogszabály alapján, a közterület-felügyelet munkatársai nem mérlegelhetnek.

 





Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás