Jó hír az időseknek! Novemberben 1,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ráadásul az emelést januárig visszamenőleg, tehát 11 hónapra kapják kézhez a szépkorúak november 11-e után, mikor az átutalással (vagy a postástól) megkapják a következő havi nyugdíjat.

Fotó: Getty Images

Átlagosan 18 800 forint lesz az emelkedés

Tehát átlagosan 18 800 forinttal kap többet egy nyugdíjas novemberben – igaz ez az átlagos nyugdíj összegére vonatkozó számítás, tehát az alapnyugdíj összegéhez viszonyítva a fenti összeg lehet kevesebb, vagy akár több is.

Az idősek megbecsülése januárban is folytatódik, hiszen elkezdődik a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése.

Járvány ide, vagy oda, lesz 13. havi nyugdíj

Erről még tavasszal döntött a kormány, amit október 1-én az idősek világnapján Orbán Viktor megerősített. A miniszterelnök megfogalmazása szerint „járvány ide, vagy oda” lesz 13. havi nyugdíj.

Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor miniszterelnök (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

– A novemberi nyugdíj már emelt összegű lesz, annak összegére kapják meg az idősek januártól a rendes nyugdíjemelést, egyúttal elkezdik visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat is – foglalta össze a Kossuth rádióban Zsigó Róbert a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára.

Megbecsülik az idősek évtizedes munkáját

2021-től tehát a 13. havi nyugdíj első negyedét kapják meg az idősek ezt, ezt jövő februárban vehetik kézhez. A 13. havi nyugdíjat 2024-ig lépcsőzetesen építik vissza, minden évben egy negyednyivel több lesz az emelkedés.

„Mindent megpróbálunk elkövetni azért, hogy anyagilag is megfelelő módon tudjuk megbecsülni azt a munkát, amelyet az idősek elvégeztek az elmúlt évtizedekben” – hangoztatta az államtitkár. További könnyítés a nyugdíjasoknak, hogy 2021. június 30-ig mentesülnek a hitelfizetési kötelezettségeik alól.

Fotó: Shutterstock